A Nemzeti Választási Bizottság
1004/2018. számú határozata
A Nemzeti Választási Bizottság a Kassai Dániel magánszemély (a továbbiakban: Szervező) által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában – 8 igen és 3 nem szavazattal – meghozta a következő
határozatot:
A Nemzeti Választási Bizottság az
„Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés törvényben tiltsa meg a fizetett kormányzati hirdetéseket?”
népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadja.
A határozat ellen annak a választások hivatalos honlapján való közzétételét követő 15 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben vagy elektronikus dokumentumként a Kúriához címzett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be a Nemzeti Választási Bizottságnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.; levélcím: 1397 Budapest Pf: 547., e-mail: nvb@nvi.hu). A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2018. augusztus 29-én 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A felülvizsgálati kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.
Indokolás
I.
[A benyújtás körülményei, az NVI elnök előzetes vizsgálata]
[1] A népszavazásra javasolt kérdést Szervező – magánszemélyként – 2018. július 16-án, postai úton nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 3. § (1) bekezdése szerinti hitelesítés céljából. A benyújtás során a népszavazásra javasolt kérdéshez Szervezőt is figyelembe véve 31 választópolgár támogató aláírása került csatolásra, amelyek közül 31 felelt meg az Nsztv. 4. § (3) bekezdésében foglalt törvényi feltételeknek.
[2] Szervező mellékelte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) NAIH/2018/4202/2/N. számú, 2018. július 3-án kelt, az adatkezelés bejelentéséről szóló igazolását.
[3] A Nemzeti Választási Iroda elnöke az Nsztv. 10. § (1) bekezdésében rögzített hatáskörében eljárva a kérdés benyújtásától számított 5 napon belül elvégezte a kezdeményezés előzetes formai vizsgálatát. A népszavazási kezdeményezés a jogszabályi követelményeknek megfelelt, így azt a Nemzeti Választási Iroda elnöke a Nemzeti Választási Bizottság elé terjesztette.
II.
[Az országos népszavazás funkciója]
[4] Az Nsztv. 11. §-a szerint a Nemzeti Választási Bizottság a kérdést akkor hitelesíti, ha az az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek megfelel.
[5] Az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdéséből következően az országos népszavazás funkciója az, hogy az Országgyűlést a népszavazásra feltenni kívánt kérdés tekintetében meghatározott irányú döntésre kényszerítse. A népszavazásnak, mint a közvetlen hatalomgyakorlás eszközének kivételes jellegéből fakadóan a népszavazáshoz való jog több feltétel együttes fennállása esetén gyakorolható: a rendeltetésszerű joggyakorlás mellett a nép csak olyan kérdésben ragadhatja magához a döntést, amely a képviseleti szerv hatáskörébe tartozik. E rendelkezés korlátját az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésben meghatározott ún. tiltott tárgykörök képezik, melyek egyike, hogy a nép csak azokban a kérdésekben nyilváníthat véleményt, lényegében az Országgyűlés helyébe lépve, amelyek nem eredményezik az Alaptörvény módosítását [Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pont].
III.
[Az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozás vizsgálata]
[6] A népszavazásra javasolt kérdés arra irányul, hogy tiltott legyen a fizetett kormányzati hirdetések közzététele és erről a tilalomról az Országgyűlés törvényben rendelkezzen.
[7] Az Alaptörvény 15. cikk (1) és (2) bekezdése szerint a Kormány a végrehajtó hatalom általános és a közigazgatás legfőbb szerve, amely törvényben meghatározottak szerint államigazgatási szerveket hozhat létre. A Kormánynak az alkotmányos rendszerben betöltött szerepe miatt nem csak joga, de kötelessége is a tevékenységéről szóló tájékoztatás, amely két különböző irányba, az Országgyűlés és az állampolgárok felé valósul meg [Kvk.III.37.421/2018/8.].
[8] A 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Statútum-rendelet) 7. § (1) bekezdés 2. pontja szerint a Kormány kormányzati kommunikációért felelős tagja a miniszterelnök kabinetfőnöke (a továbbiakban: Miniszter), aki a kormányzati kommunikáció megvalósítása keretében felel az egységes kormányzati kommunikáció kialakításáért. A központi kommunikációs hivatal létrehozásával kapcsolatos feladatokról szóló 1500/2014. (IX. 5.) Korm. határozatában (a továbbiakban: Korm. hat.) pedig a Kormány arról döntött, hogy az egységes, koordinált kormányzati kommunikáció megvalósítása érdekében – a Magyar Nemzeti Bank, az önálló szabályozó szervek, valamint az autonóm államigazgatási szervek kivételével – a központi költségvetési szervek, valamint a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek reklám, PR és kommunikációs feladatait egy központi kommunikációs hivatal lássa el. Ennek eredményeként a 247/2014. (X. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Korm. rendelet) létrejött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (a továbbiakban: Hivatal). A Hivatal a Miniszter irányítása alatt álló, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv.
[9] A kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladat, mint jogszabályban meghatározott közfeladat pénzügyi fedezete a költségvetésben a Miniszter által irányított költségvetési szerv, a Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezetében van biztosítva. Ennek alapja, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 3/A. §-ában, a közfeladat meghatározása kapcsán rögzíti, hogy a közfeladat, mint a jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat ellátása költségvetési szervek alapításával és működtetésével vagy az azok ellátásához szükséges pénzügyi fedezetnek az Áht.-ban meghatározott eszközökkel, részben vagy egészben történő biztosításával valósul meg. A közfeladatok ellátásában államháztartáson kívüli szervezet jogszabályban meghatározott rendben közreműködhet. Az Áht. előírja, hogy a közfeladatot meghatározó jogszabályban meg kell határozni a közfeladat ellátásának módját és egyidejűleg rendelkezni kell az annak ellátásához szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról. Új közfeladat kizárólag az annak ellátásához megfelelő pénzügyi fedezet rendelkezésre állása esetén írható elő vagy vállalható. Ha a pénzügyi fedezet már nem áll rendelkezésre, intézkedni kell a pénzügyi fedezet biztosításáról vagy a közfeladat megszüntetéséről.
[10] Közismert, hogy a Kormány az információk közlésére, tájékoztató tevékenysége során számos eszközt használ, így pl. a politikai reklámot, társadalmi célú reklámot, kiadványt, sajtótermékekben közzétett hirdetést, plakátot, stb. Mint minden eszköz, így a kezdeményezés szerinti fizetett kormányzati hirdetés esetében is a Kormány központosított közbeszerzési eljárás vagy annak lefolytatása nélkül polgári jogi szerződést köt az érintett sajtótermékkel, hogy annak meghatározott számában vagy számaiban a megegyezés szerinti felületen közzétegye hirdetését. Mivel a Kormány és az irányítása illetve felügyelete alá tartozó költségvetési szervek az államháztartás központi alrendszerébe tartoznak, az ilyen szerződéskötés az Áht. 1. § 15. pontja szerint kötelezettségvállalásnak minősül.
[11] Az Áht. szabályozása a kötelezettségvállalás tekintetében keretjellegű, az egyes közfeladatok kapcsán a részletszabályok megalkotására a Kormányt hatalmazza fel. Erre vonatkozó általános felhatalmazást tartalmaz az Áht. 109. § (1) bekezdés 11. pontja, amely úgy rendelkezik, hogy „[f]elhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg (..) a kötelezettségvállalás, pénzügyi ellenjegyzés, szakmai teljesítés igazolása, utalványozás, érvényesítés jogosultsági és összeférhetetlenségi szabályait, eljárásrendjét, a 36. § (3) bekezdése szerinti eseteket, a kötelezettségvállalás 36. § (6) bekezdése szerinti további feltételeit, a Kormány által egyedileg jóváhagyott többéves kiadási kötelezettséget jelentő fejlesztési programok kötelezettségvállalásának szabályait, a 36. § (1) bekezdése szerinti kivételeket, valamint a fedezet rendelkezésre állásának vizsgálatára és a kötelezettségek nyilvántartására vonatkozó előírásokat”. Ezen kívül a kötelezettségvállalás keretszabályait meghatározó 36. § (2) bekezdése meghatározott esetben lehetővé teszi, hogy a Kormány egyedi határozatban döntsön a kötelezettségvállalás engedélyezéséről, míg a (6)-(7) bekezdés általános szabályként fogalmazza meg a Kormány arra vonatkozó hatáskörét, hogy rendeletben határozza meg a kötelezettségvállalás Áht. által nem szabályozott feltételeit.
[12] Az Áht. rendelkezése alapján a Kormány jogosult annak szabályozására, hogy milyen formában és tartalommal történhet a kormányzati kommunikáció – mint a Statútum-rendeletben nevesített közfeladat – megvalósítása érdekében kötelezettségvállalás, és ez konkrétan milyen kommunikációs eszközök használatára vonatkozó szerződések megkötését jelenti. Ennek megfelelően az egyes részletszabályokat a Korm. rendelet tartalmazza. A Hivatal feladata ugyanis többek között az érintett szervezetek kommunikációs feladatainak szakmai felügyelete, a kommunikációs feladatok megvalósításának koordinálása, a kommunikációs feladatok ellátását biztosító szolgáltatások és közbeszerzési igények összehangolása, a kommunikációs feladatok ellátását biztosító közbeszerzések lebonyolítása és a lebonyolított közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések teljesítésének ellenőrzése.
[13] A népszavazásra javasolt kérdés egy konkrét eszköz, a fizetett hirdetések használatának tilalmát célozza. Egy érvényes és eredményes népszavazás és a kezdeményezés támogatása esetén ez azt jelentené, hogy a kormányzati kommunikációs feladat ellátására rendelkezésre álló kiadási előirányzat terhére nem lenne köthető olyan szerződés, amelyben a Kormány illetve annak szerve fizetési kötelezettséget vállal sajtótermékben hirdetés közzétételére. Ez gyakorlatilag egy tematikus, adott kommunikációs eszközre vonatkozó szerződéskötési és kötelezettségvállalási tilalmat eredményezne. Ilyen részletszabály megalkotására azonban az Országgyűlésnek az Áht.-ben rögzített felhatalmazása alapján a Kormány jogosult.
[14] A Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint ezért a kezdeményezés valójában a Kormány hatáskörébe tartozó kérdésre vonatkozik. Mivel a népszavazásra feltenni kívánt kérdés olyan tárgykörre vonatkozik, amelynek szabályozását az Országgyűlés törvényben a Kormányra delegálta, ezáltal a kérdésben megjelölt tilalom szabályozása már nem tartozik a hatáskörébe, így a kérdés ellentétes az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdésében foglalt szabállyal. Ennek megváltoztatására és a kérdés hitelesíthetőségének alátámasztására a népszavazási kérdésben használt „az Országgyűlés törvényben tiltsa meg” fordulat sem alkalmas.
[15] A Bizottság elé nem először kerül olyan kezdeményezés, amelyben a szervező az Országgyűlésnek a kezdeményezésben való nevesítésével kívánja feloldani a népszavazási kérdés tárgyának a Kormány vagy az Országgyűlés hatáskörébe tartozásának dilemmáját. A Bizottság 101/2017. számú határozatában is kifejtett álláspontja azonban az, hogy az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdésében foglalt kógens szabály, amely kizárja népszavazás kezdeményezését a nem országgyűlési hatáskörébe tartozó kérdésről, nem hidalható át, illetve nem kerülhető meg azzal, hogy a Kormány hatáskörébe tartozó szabály megalkotására a szervező az Országgyűlést kívánja kijelölni.
[16] Azt az érvelést, hogy az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdésének értelmezése alapján a népszavazás Alaptörvényben meghatározott funkciójával lenne ellentétes, ha nemcsak a képviseleti hatalomgyakorlás vonatkozásában, hanem a végrehajtó hatalom vonatkozásában is érvényesülne annak komplementer, kiegészítő jellege a Kúria legutóbb a 2018. július 10-én meghozott Knk.VII.37.647/2018/2. számú végzésében erősítette meg. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdésében foglalt követelmény nem újkeletű, ezzel azonos szabályozást tartalmazott a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 28/B. § (1) bekezdése. Ennek tartalmát az Alkotmánybíróság többek között 65/2008. (IV. 30.) AB határozatában fejtette ki. [ABH 2008, 599, 602.; 66/2008. (IV. 30.) AB határozat, ABH 2008, 604, 607.]
[17] A Bizottság amiatt tekinti jelen esetben is irányadónak a hivatkozott kúriai és AB döntésben foglalt érvelést, mert a tárgyalt kérdés is valójában a Kormány hatáskörébe tartozik, azzal az eltéréssel, hogy itt Szervező a nyilvánvaló alkotmányos szabályba való ütközést „az Országgyűlés törvényben tiltsa meg” kitétellel próbálja elfedni.
[18] A Nemzeti Választási Bizottság a népszavazásra javasolt kérdésről a fentiekben részletezett érvelés alapján megállapítja, mivel a kérdés az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdésébe ütközik, valamint az abban foglalt követelmény megkerülésére irányul, országos népszavazásra nem bocsátható.
IV.
[Az Alaptörvény módosításával kapcsolatos tiltott tárgykörbe ütközés vizsgálata]
[19] A Kúria Knk.IV.37.361/2015/3. számú végzésében rögzítette, hogy a Nemzeti Választási Bizottságnak az elutasítás indokainak a megfogalmazásakor figyelembe kell azt vennie, hogy érdemi eljárás esetén a Kúria nem utasíthatja a Bizottságot új eljárásra, csak helybenhagyhatja vagy megváltoztathatja a határozatát. Ezért jelentősége van annak, hogy a Bizottság merítsen ki minden lehetséges indokot a kezdeményezés hitelesítésének vizsgálatakor. A Bizottság ezért megvizsgálta a kezdeményezést abból a szempontból is, hogy amennyiben az tárgyát tekintve az Országgyűlés hatáskörébe tartozna, vagyis teljesítené az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdésében foglalt követelményt, megfelel-e az egyéb alkotmányos feltételeknek, vagyis érinti-e a 8. cikk (3) bekezdésében nevesített kizárt tárgykört.
[20] Az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése rögzíti, hogy Magyarország biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. A közvélemény tájékoztatásában a Kormány vitathatatlan központi funkciója a testület kiemelt szerepéből fakad.
[21] Az Alaptörvény 15. cikk (1) és (2) bekezdése szerint a Kormány a végrehajtó hatalom általános szerve, amelynek feladat- és hatásköre kiterjed mindarra, amit az Alaptörvény vagy jogszabály kifejezetten nem utal más szerv feladat- és hatáskörébe. A Kormány az Országgyűlésnek felelős. A Kormány a közigazgatás legfőbb szerve, törvényben meghatározottak szerint államigazgatási szerveket hozhat létre.
[22] Ahogyan az már a III. pontban kifejtésre került, a Kormánynak az alkotmányos rendszerben betöltött szerepe miatt, a végrehajtó hatalom általános szerveként nem csak joga, de kötelessége is a tevékenységéről szóló tájékoztatás, amely két különböző irányba, az Országgyűlés és az állampolgárok felé valósul meg [Kvk.III.37.421/2018/8.]. Ennek indoka, hogy az Alaptörvényben rögzített demokratikus közvélemény kialakulásának feltétele, hogy a kormányzati szándékokról, programokról és a kormányzati tevékenységről az ezeket befolyásoló kihívásokról ne csak pártpolitikai álláspontok legyenek ismertek, hanem az állampolgárok közvetlenül a kormányzati szervektől is információhoz jussanak, és a közvetlen állampolgári reakciók alapján a kormány is lehetőséget kap a közvélemény figyelembe vételére tevékenységének alakítása során.
[23] A Nemzeti Választási Bizottság utal továbbá az Alkotmánybíróság 34/2017. (XII. 11.) AB határozatban kifejtett gyakorlatára, amely már a 37/1992. (VI. 10.) AB határozatban megjelent, miszerint „[a] sajtó nemcsak a szabad véleménynyilvánítás eszköze, hanem a tájékoztatásé is, azaz alapvető szerepe van a véleményalkotás feltételét képező tájékozódásban”. Az Alkotmánybíróság álláspontja és a fentiekben vázolt szabályozás alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a szabad tájékoztatás követelményének megvalósulását részben a kormányzati tájékoztatás teszi lehetővé.
[24] Az, hogy a demokratikus keretek között megvalósuló tájékoztató tevékenység korlátozása, az azzal kapcsolatos generális tilalmak megfogalmazása egyben az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésében foglalt jogok és kötelezettségek korlátozása, következik az alkotmányos rendelkezést kibontó törvényi alapelvekből is. A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvénynek (a továbbiakban: Mttv.) 5. §-ának alapelve szerint „a Magyarország területén élőknek, illetve a magyar nemzet tagjainak tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz fűződő joga, illetve ezzel összefüggésben a demokratikus társadalmi nyilvánosság kialakulása és megerősödése kiemelkedő alkotmányos érdek”. A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvénynek (a továbbiakban: Smtv.) 10. § (1) bekezdése kimondja, hogy „[m]indenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről. A médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás ezen ügyekről és eseményekről.”
[25] Az Mttv. és az Smtv. hivatkozott rendelkezéseinek intézményi oldalán a média áll, amelyen keresztül a Kormány különböző eszközökkel (pl. politikai reklám, társadalmi célú reklám, hirdetés, stb.) tájékoztat a közérdekű ügyekről, ezzel is biztosítva, hogy a közérdekű információk teljessége nyilvánosságra kerüljön.
[26] A szabad tájékoztatás és tájékozódás másik oldalán a közönség, a közösség áll, akiknek a demokratikus közvélemény kialakulása érdekében joguk van a megfelelő tájékoztatáshoz és ezzel együtt igényük, szükségük is van arra, hogy a közérdekű információkat megszerezzék. Jogaik és kötelezettségeik megfelelő gyakorlása, önálló véleményük (amelyek összessége a demokratikus közvélemény) kialakítása, döntési helyzetbe hozásuk nem képzelhető el megfelelő, sokszínű tájékoztatásuk nélkül, amelynek egyik meghatározó eleme a kormányzati intézkedések hátterének, indokainak közvetlen forrásból való megismerhetősége.
[27] Ha a demokratikus közvélemény kialakításához nélkülözhetetlen tájékoztatáshoz fűződő jogot, beleértve az annak részét képező kormányzati tájékoztató tevékenységet a jogalkotó korlátozza, azzal a demokratikus társadalmi nyilvánosság védelme, valamint a közösséget megillető tájékozódáshoz való jog sérül. Ebből adódóan szükséges és kívánatos, hogy a jogalkotás ne az információszerzés és a véleményformálás ellen hasson, hanem éppen ellenkezőleg, annak minél szélesebb körű kiteljesedését szolgálja, ez felel meg ugyanis az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésében foglalt szabad tájékoztatásnak.
[28] A Kormány a Miniszter irányításával és a Hivatal közreműködése révén tájékoztatási kötelezettségének a közszolgálati médiumok nyújtotta ingyenes felületen kívül jelentős részben a kereskedelmi médiumokban vásárolt felületen, azaz fizetett hirdetések útján tesz eleget. A tájékoztatási kötelezettségnek ugyanis csak formális teljesülését jelentené a közszolgálati médiumok nyújtotta megjelenési lehetőségek használata. Ennek oka, hogy a közcélú tájékoztatás lényegét nem a területi lefedettség vagy a tájékoztatási csatornák sokfélesége valósítja meg, hanem a szükséges információ lehető legnagyobb közönségarányhoz való eljuttatása.
[29] Mivel az Alaptörvény tartalmazza a szabad tájékoztatás feltételeinek biztosítására irányuló kötelezettséget, ezért a fizetett hirdetésekre vonatkozó tilalom a szabad tájékoztatás sérelme nélkül csak úgy hajtható végre, ha biztosítva van, hogy a kormányzati információk továbbra is az eddigiekhez hasonlóan széles kört érjenek el. Ha ilyen alternatíva alkotmányos módon nem biztosítható a népszavazási eljárást követő jogalkotás során, úgy a kérdés hitelesítése sem lehetséges, mert a népszavazás eredményeként nem lenne biztosítható a polgárok Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésében rögzített joga.
[30] A fizetett kormányzati hirdetések alternatívájaként felmerülő elméleti lehetőség közül az egyik, hogy a piaci szereplőket a kormányzati hirdetések térítésmentes közzétételére kötelezné a népszavazás eredményeként megalkotott törvényi szabályozás. A másik a közszolgálati médiumok olyan irányú előnybe hozása pl. az önkormányzati lapokhoz hasonló nyomtatott, illetve elektronikus sajtótermékek létrehozásával, amely a kormányzati tájékoztatás idejére biztosítaná a jelenleg a hirdetésekkel elért közönségarányt. A hirdetés ingyenessége minden esetben csak látszólagos, a hirdetés valós, tényleges költségeit „ingyenesség” esetén vagy a szolgáltatónak, vagy az államnak áttételesen kellene biztosítania, ezzel párhuzamosan pedig a médiapiac jelentős korlátozását kellene megvalósítani. Mivel ezek az értelmezési tartományok eltérő megítélés alá eshetnek, így a Nemzeti Választási Bizottság is külön vizsgálta őket, elsőként a kérdés azon olvasatának az Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálta, amely szerint a piaci szolgáltatóknak az állam pénzügyi közreműködése nélkül, ingyenesen kell biztosítania a kormányzati hirdetések megjelenítését.
[31] A Nemzeti Választási Bizottság az Alaptörvény M) cikkét vizsgálta kiemelten, melynek (1) bekezdése kimondja, hogy Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. A (2) bekezdés alapján Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. A Bizottság figyelembe vette továbbá az Alaptörvény tulajdonhoz való jogot rögzítő XIII. cikkét azon oknál fogva, hogy a hirdetések biztosításának nélkülözhetetlen eleme a szolgáltató tulajdonában vagy birtokában lévő infrastruktúra.
[32] Az Alkotmánybíróság a 20/2014. (VII. 3.) AB határozatában – megerősítve a korábbi határozataiban kimunkált gyakorlatát – rámutatott arra, hogy „[a] vállalkozáshoz való jog alapjog, mely azt jelenti, hogy bárkinek Alaptörvényben biztosított joga a vállalkozás, azaz üzleti tevékenység kifejtése. A vállalkozás joga azonban egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett jogi és közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének – esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott – biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül –, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást.” (vö. 54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341–342; megerősítve: 3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [154])
[33] A Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint, ha a kérdésben tartott eredményes népszavazás arra kötelezné az Országgyűlést, hogy hirdetések közzétételét a szolgáltatók állami monopóliumba vonása nélkül tegye lehetővé, úgy általánosságban is sérülne a vállalkozás szabadságának és a tisztességes versenynek az alaptörvényi követelménye. Az Alaptörvény M) cikke ugyan az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján nem tekinthető alapjognak, így az arányossági teszt elvégzése sem lehetséges ezzel kapcsolatban, ugyanakkor az államszervezés olyan alapelve, amely a törvényalkotás során sem sérülhet, ezért országos népszavazás útján sem megkerülhető.
[34] Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében megfogalmazott követelmény, amely szerint „[m]ás alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható”, érvényesül az Alaptörvény XIII. cikkével kapcsolatban.
[35] Az Alkotmánybíróság a 15/2014. (V. 13.) AB határozatában az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog tekintetében – hivatkozva a 3009/2012. (VI. 21.) AB határozatára is – az alábbiakat rögzítette: „[a] tulajdonhoz való jog [...] alapvető jog. Az alkotmányi tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat. [...] A tulajdon „elvonása” alkotmányjogi értelemben nem feltétlenül a polgári jogi tulajdonjog elvesztése [...]. Az Alkotmány szerinti tulajdonvédelem köre tehát nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével; azaz sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát a mindenkori (alkotmányos) közjogi és magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. (ABH 1993, 373, 379-380.) A tulajdonhoz való jog alapjogi jellegét vizsgálva a 481/B/1999. AB határozatban az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy az […] nem a tényleges tulajdonszerzést, a tulajdonhoz jutás jogát, a tulajdon értékcsökkentéstől mentes és végleges megtartását garantálja, hanem az állam számára ír elő kétirányú kötelezettséget. Az állam egyfelől - az alkotmányos kivételek lehetőségétől eltekintve köteles tartózkodni a magán- vagy jogi személyek tulajdonosi szférájába való behatolástól, másfelől köteles megteremteni azt a jogi környezetet, azt az intézményi garanciát, amely a tulajdonhoz való jogot diszkrimináció nélkül működőképessé teszi. (ABH 2002, 998, 1002.)” 3078/2017. (IV. 28.) AB határozatában a korábbi érvelését megerősítve az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy „[a] tulajdonhoz való jog alapjogként az állammal szemben garantál olyan közjogi igényt, amely alapján az állam – alapvetően, főszabályként, az Alaptörvényből következő kivételektől eltekintve – köteles tartózkodni az alapjog alanyának tulajdonosi pozíciójába történő behatolástól.” (Indokolás [14])
[36] A 7/2015. (III. 19.) AB határozatában (Indokolás [47]) az Alkotmánybíróság rögzítette továbbá, hogy az Alkotmány a tulajdonhoz való jogot az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot – az értékgarancia követelményével, illetőleg a közérdekű korlátozás arányosságának ismérvével – az állammal szemben védi.
[37] A fentieket figyelembe véve a tulajdonhoz való jog, mint alapjog korlátozása a népszavazási kérdés ingyenes szolgáltatásra kötelező értelmezése esetében lényegesen túllép az arányos korlátozáson. A Nemzeti Választási Bizottság megítélése szerint a népszavazás eredményeként a szolgáltató jelentős értékű és fenntartási költségű infrastruktúra feletti rendelkezéstől esne el az állami beavatkozásnak köszönhetően, lényegében kártalanítás nélkül. Nem lehet továbbá eltekinteni attól sem, hogy az ingyenes szolgáltatási kötelezettség további biztosításának költségei az adott gazdasági társaság esetlegesen meglévő egyéb üzletágainak eredményét terhelnék, vagy egyéb üzletág hiányában a gazdasági társaság tőkéjét csökkentenék akár a fizetőképtelenség szintjéig.
[38] A Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint a népszavazási kezdeményezés alapján a piaci szolgáltatók kötelezése a kormányzati hirdetések ingyenes és kötelező közzétételére a piacról való kilépésre sarkallhatja a szolgáltatókat. A közvélemény tájékoztatására vonatkozó kötelezettség viszont csak akkor valósulhat meg, ha a kedvezőtlen feltételek ellenére a szolgáltató nem hagy fel a szolgáltatással. A népszavazási kérdés célja érdemben így csak akkor teljesülhet, ha az Országgyűlés nem csak az ingyenességre, hanem a piacon maradásra is törvényben kötelezi a szolgáltatókat.
[39] Az Országgyűlés az Alaptörvényben rögzített tájékoztatási követelmény ellenére a fizetett hirdetések tiltását célzó jogalkotási kötelezettségének a fenti olvasatban csak úgy tudna eleget tenni, ha az Alaptörvényben meghatározott vállalkozás szabadságának alapelvét, illetve a tulajdonhoz való alapjogot gyakorlatilag figyelmen kívül hagyná az új szabályozás megalkotásánál, azaz a népszavazási kérdés az Alaptörvény egyidejű módosítását tenné szükségessé.
[40] A népszavazásra bocsátott kérdés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján ugyanakkor nem irányulhat az Alaptörvény módosítására és burkoltan sem foglalhat magába alkotmánymódosítást. A Kúria ennek megfelelően Knk.IV.37.728/2013./3. számú végzésében rögzítette, hogy „az alkotmányozó hatalom az Országgyűlés, az Országgyűlés alkotja meg az Alaptörvényt, annak módosítása tárgyában népszavazásnak nincs helye”.
[41] Fenti jogi érvelés alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy jelen eljárás tárgyául szolgáló népszavazási kérdés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésének a) pontja szerinti tiltott tárgykört érinti, így az népszavazásra nem bocsátható.
V.
[Központi költségvetésről szóló törvény tartalmával kapcsolatos tiltott tárgykörbe ütközés vizsgálata]
[42] A Nemzeti Választási Bizottság a továbbiakban azt a lehetőséget vizsgálta meg, hogy a kérdésben tartott népszavazás eredményeként az állam saját felületek létrehozásával biztosítaná a kormányzati hirdetések ingyenes közzétételét.
[43] Az Alkotmánybíróság a 28/2015. (IX. 24.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) megerősítette az 58/2007. (X. 1.) AB határozatban kifejtett korábbi érvelést: „a költségvetési törvényre vonatkozó kizáró ok alapján valamely kérdés akkor nem bocsátható népszavazásra, ha a kérdés a költségvetési törvény módosítását tartalmazza, vagy a kérdésből okszerűen következik a tiltott tárgykörként megjelölt törvények megváltoztatása, illetve ha a kérdés arra irányul, hogy a választópolgárok pontosan határozzanak meg jövőbeli költségvetési törvényben szereplő egyes kiadásokat. A határozat szerint jövőbeli költségvetési törvényben szereplő kiadás meghatározására irányuló kérdés kizárásával a költségvetés bevételi és kiadási oldala között különbséget jövőbeli költségvetést illetően tett az Alkotmánybíróság, éppen szűkítve a szabad tárgyköröket. (…) Nyilvánvaló, hogy a népszavazás intézménye és az Országgyűlés költségvetés jóváhagyására vonatkozó hatásköre, amely az Alkotmány 19. § (3) bekezdés d) pontján alapul, akkor egyeztethető össze, ha az olyan kérdés is tiltott tárgykörbe tartozik, amely arra irányul, hogy a választópolgárok pontosan határozzanak meg jövőbeli költségvetési törvényben szereplő egyes kiadásokat.” (Indokolás [31])
[44] Az Abh. további indokolásában és a Kúria Knk.IV.37.339/2015/3. számú végzésében, a költségvetés tárgykörével összefüggésben felhívott 51/2001. (XI. 29.) AB határozat, a 33/2007. (VI. 6.) AB határozat és a 34/2007. (VI. 6.) AB határozatban foglaltak alapján a „költségvetési törvényre” vonatkozó tiltott tárgyköri szabály kiterjesztő értelmezésében három esetkörnél ítélhető közvetlennek és érdeminek a népszavazás és a költségvetési törvény közötti kapcsolat:
a) a kérdés kifejezetten a költségvetési törvény módosítását célozza;
b) a kérdésből okszerűen következik a költségvetési törvény módosítása;
c) végül az érvényes és eredményes népszavazás jövőbeli költségvetési törvény kiadását konkrétan határozza meg.
[45] Az Abh. indokolásában a 33/2007. (VI. 6.) AB határozatában kifejtett érvelésre támaszkodva ismételte és erősítette meg azt, hogy „[j]övőbeli költségvetésre, valamely költségvetési javaslatra hivatkozva az aláírásgyűjtő ív hitelesítése nem tagadható meg, hacsak nem jövőbeli költségvetési törvényben szereplő egyes kiadásokról van szó”. (ABH 2007, 394, 400.) (Indokolás [31])
[46] Az Alkotmánybíróság számos alkalommal megerősítette, hogy a tiltott tárgykörök zárt, szoros értelmezése áll összhangban az alkotmányos szabályozás kiemelkedő jelentőségével, továbbá az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés b) pontjának rendelkezése konkrét törvények, (többek között a központi költségvetésről és a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény) tartalmát vonja ki a népszavazás jogintézménye alól.
[47] 2018. július 31-én került kihirdetésre a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény, amelynek XXI. fejezete tartalmazza a Miniszterelnöki Kabinetiroda részére előirányzott keretösszegeket, így a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok célelőirányzatát is.
[48] A Nemzeti Választási Bizottság köztudomású tényként rögzíti, hogy a piaci szereplők szolgáltatásainak igénybevétele nélkül a Kormánynak, illetve az irányítása alatt álló szerveknek a szükséges infrastruktúrát tekintve nincs lehetősége országos szinten tájékoztatási tevékenységet folytatni, hiszen, ha a saját eszközeinek használatával lenne erre módja, azt költségtakarékossági- és hatékonysági okokból jelenleg is igénybe venné. Mindebből pedig az következik, hogy ahhoz, hogy a Kormány és szervei tájékoztatási tevékenységüket úgy folytathassák, hogy az hatásfokában és lefedettségben ne eredményezzen változást, az állampolgárok tájékozódáshoz való joga ne csorbuljon, csak úgy lehetséges, ha az állami költségvetés terhére a jelenleg igénybe vett piaci szereplőkével azonos felületeket hoz létre.
[49] A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a népszavazási kérdés célját, a fizetett kormányzati hirdetések tilalmát a fentiekben vázolt megközelítésben és a hivatkozott alkotmánybírósági gyakorlatnak is megfelelően kizárólag jövőbeli költségvetési kötelezettségvállalással, kiadási előirányzat létrehozásával lehetne megvalósítani, amely azonban az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés b) pontjában megállapított tilalomba ütközik.
[50] Fenti jogi érvelés alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy jelen eljárás tárgyául szolgáló népszavazási kérdés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésének b) pontja szerinti tiltott tárgykört érinti, így az népszavazásra nem bocsátható.
VI.
[A népszavazási egyértelműség vizsgálata]
[51] Az Nsztv. 9. § (1) bekezdése szerint „[a] népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles”. A népszavazási egyértelműség követelménye tehát kétirányú: annak a választópolgár és a jogalkotó tekintetében is fenn kell állnia.
[52] A jogalkotói egyértelműség alapkritériuma, hogy az Országgyűlés számára világos legyen az, hogy a népszavazás eredménye pontosan mire kötelezi, valamely jogalkotástól való tartózkodásra vagy éppen ellenkezőleg, jogalkotásra. Ez utóbbinak konkrétnak és határozottnak kell lennie, azaz a törvényalkotó számára világosnak kell lennie, hogy milyen tartalmú és irányú jogalkotásra köteles annak érdekében, hogy a népszavazási kezdeményezés célba érjen.
[53] A választópolgári egyértelműség követelményével összefüggésben a Nemzeti Választási Bizottság utal a Kúria következetes joggyakorlatára (Knk.IV.37.132/2016/4., Knk.IV.37.458/2015/3., Knk.IV.37.457/2015/3., Knk.IV.37.356/2015/2., Kvk.37.300/2012/2. számú végzések), mely szerint a kérdéssel szembeni követelmény, hogy az világos és kizárólag egyféleképpen értelmezhető legyen, feleljen meg a magyar nyelv nyelvtani szabályainak, a választópolgárok jól értsék a kérdés lényegét, hogy tudatosan és átgondoltan tudják leadott szavazataikkal a jogaikat gyakorolni (ún. választópolgári egyértelműség). Amennyiben a népszavazási kérdés pontosan nem értelmezhető, akkor a népszavazáshoz való jog tudatos döntés hiányában csak formálisan érvényesülhet, nem tekinthető legitimnek az a népszavazás, amelyen a választópolgár nem tudja pontosan, hogy miről szavaz.
[54] A Kúria Knk.VII.37.371/2017/2. számú határozatában az egyértelműség vonatkozásában arra mutatott rá, hogy a választópolgárnak tudatában kell lennie, hogy mi a népszavazási kérdés valódi tartalma, annak milyen tényleges hatása lehet, és az esetlegesen eredményes népszavazást követően a kérdéshez kapcsolódó jogviszonyok hogyan változhatnak.
[55] A népszavazásra javasolt kérdés azon olvasata, hogy a fizetett hirdetések tilalma az állami média eszközeinek használatára, valamint fejlesztésére, pl. saját sajtótermék bevezetésére szorítaná a Kormányt, a Nemzeti Választási Bizottság megítélése szerint megtévesztő a választópolgár számára. A választópolgár ugyanis nem látja át a döntése következményeit, hogy milyen fejlesztések és milyen mértékű plusz költségek merülhetnek fel egy ilyen irányú szabályozás nyomán.
[56] Ezen túl a kérdésben szereplő „fizetett hirdetés” fogalma is több értelmezési lehetőséget vet fel. Annak tág, kibővített olvasata alapján a fogalomba beleérthető a politikai reklám és a társadalmi célú reklám, a kiadvány vagy esetleg a plakát is, vagyis többnyire minden olyan eszköz, amelyet a Kormány a kommunikációs tevékenysége kapcsán használ és azt ellenérték fejében teszi. Míg az előbb említett eszközöknek az Mttv.-ben, illetve a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényben egzakt módon meghatározott fogalma van, addig a hirdetés kapcsán ilyen meghatározás nincs. Ha az értelmezés során a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 146. §-ában meghatározott, politikai hirdetés fogalmát tekintjük kiinduló pontnak, amely az előbbitől egy jóval szűkebb körű meghatározás, hirdetésnek kizárólag a sajtótermékben és a filmszínházban közzétett tartalmat kell tekinteni. A fizetett hirdetés fogalmának többféle értelmezése egészen eltérő eredményre vezethet, mivel a tág értelmezés esetén a tilalom a kommunikációs eszköztár lényegesen nagyobb körét érinti, mint a Ve. analógiáján alapuló értelmezés.
[57] A Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria gyakorlatában következetesen az egyértelműség sérelmére ható körülményként értékeli, ha a kérdés megtévesztő tartalma miatt a választópolgár nem tudja pontosan, hogy miről szavaz, illetve, hogy döntése valójában milyen következménnyel jár. (Knk.IV.37.457/2015/3., Knk.IV.37.132/2016/4., Knk.IV.37.133/2016/4., és Knk.VII.37.997/2016/4. számú határozat). Mindezek alapján a népszavazáshoz való jog jelen kérdésben tartott országos népszavazás esetén is – tudatos döntés hiányában – csak formálisan érvényesülhetne, amely kizárja kérdés egyértelműségét.
[58] A fentiekben kifejtettek alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a Szervező által benyújtott népszavazási kérdés az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében rögzített választópolgári egyértelműség követelményét sem teljesíti.
VII.
[A jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás vizsgálata]
[59] Az Nsztv. 1. § (1) bekezdése rögzíti, hogy „[a]z e törvény hatálya alá tartozó eljárásokra a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) Általános részét – az e törvényben foglalt eltérésekkel – alkalmazni kell.” A Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontja szerint „[a] választási eljárás szabályainak alkalmazása során érvényre kell juttatni a következő alapelveket: (…) jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás”.
[60] Nemzeti Választási Bizottság következetes joggyakorlata szerint a népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatos eljárás valamennyi szakaszában, így a hitelesítési eljárás során is kiemelten fontos annak vizsgálata, hogy a benyújtott kezdeményezés a népszavazás alkotmányos rendeltetésével – és így a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvével – összhangban van-e [56/2013. számú és 113/2015. számú NVB határozat].
[61] A Bizottság e körben kíván utalni az Alkotmánybíróság – jelen eljárás szempontjából irányadónak tekintett, 18/2008. (III. 12.) AB számú határozatában kifejtett – jogi érvelésére, amely szerint a jogszabályok formális előírásainak megfelelő népszavazási kezdeményezés is jogellenessé válik akkor, ha a jogalkalmazó szerv a konkrét tényállás vizsgálatakor olyan körülményeket tár fel, amelyek azt bizonyítják, hogy a hitelesítési eljárás kezdeményezője nem a népszavazás alkotmányos rendeltetésének megfelelően élt jogával.
[62] Az országos népszavazás alkotmányos rendeltetése, hogy a választópolgárok az ország sorsát érintő legfontosabb, és egyben az Országgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben közvetlenül hozzanak döntést, amely a törvényhozóra kötelező. Annak a választópolgárnak, aki úgy dönt, hogy népszavazást kezdeményez, az elérni kívánt országgyűlési döntést szem előtt tartva kell kérdését megfogalmaznia.
[63] A Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint ezért nem tekinthető jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásnak és nem egyeztethető össze a népszavazás Alaptörvényben foglalt rendeltetésével az olyan kezdeményezői magatartás, amely során egyidejűleg azonos témakörben több népszavazási kezdeményezés kerül benyújtásra.
[64] A Nemzeti Választási Bizottság rávilágít arra, hogy az Nsztv. 8. § (1) bekezdésének célja, mely alapján ugyanazon tárgykörben több országos népszavazási kezdeményezés eljárása is folyhat, nem az, hogy a Szervező ugyanazt a kérdést több különböző módon megfogalmazva nyújthassa be és a választási bizottságra bízza annak eldöntését, hogy melyik variáció felel meg az Alaptörvény és az Nsztv. követelményeinek. A rendelkezés mögötti jogalkotói szándék, hogy az ország sorsát érintő ügyekben egyidejűleg több, különböző szervező is lehetőséget kapjon népszavazás kezdeményezésére úgy, hogy közülük az élvez majd elsőbbséget, akinek elsőként sikerül összegyűjteni kezdeményezése támogatására a szükséges számú érvényes aláírást.
[65] Az országos népszavazási kezdeményezések tárgyában benyújtott kérdéssorozatok tekintetében a Kúria több ízben megerősítette az előzőekben kifejtett jogi érvelést. A legfőbb bírói fórum a Knk.IV.37.525/2017/2. számú végzésében rögzítette, hogy "[a] Kúria értelmezése szerint az olyan szervezői magatartás, amely az érdemben azonos tartalmú, ám szövegszerűen némiképp eltérő népszavazási kérdések hitelesítésére irányul, alappal vetheti fel ezen alapelv sérelmét. Az Nsztv. 8. § (1) bekezdése ugyan nem zárja ki, hogy ugyanazon szervező ugyanazon tárgykörben több, különböző módon megfogalmazott népszavazási kérdést nyújtson be, ugyanakkor e jogszabályhely tág értelmezése visszaélésszerű joggyakorlatot sem eredményezhet. A népszavazási kérdések hitelesítésére vonatkozó eljárás célja ugyanis nem az, hogy a hitelesítésre feljogosított NVB, vagy a hitelesítést felülvizsgáló Kúria a szervező érdemben azonos tartalmú kérdései közül kiválassza a hitelesítésre alkalmasat."
[66] Fentiek alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a Szervező eljárása felveti a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt, jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének sérelmét.
VIII.
[A határozat indokolásának összegzése]
[67] Mindezekre tekintettel a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy jelen országos népszavazásra javasolt kérdés az Alaptörvény 8. cikk (2) és a (3) bekezdés a) és b) pontja szerinti tiltott tárgykört érinti, valamint sérti az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében foglalt népszavazási egyértelműség követelményét is, ezért annak hitelesítését az Nsztv. 11. §-ában foglalt jogkörében eljárva megtagadta.
IX.
[A határozat alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések]
[68] A határozat az Alaptörvény M) cikkén, az I. cikk (3) bekezdésén, a IX. cikk (2) bekezdésén, a XIII. cikkén, a 8. cikk (2) és (3) bekezdés a) és b) pontjain, a 15. cikk (1) és (2) bekezdésén, a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontján, az Nsztv. 1. § (1) bekezdésén, a 3. § (1) bekezdésén, a 4. §-án, a 9. § (1) bekezdésén és 11. §-án, az Áht. 1. § 15. pontján, 3/A. §-án, 36. §-án, 109. § (1) bekezdés 11. pontján, az Mttv. 5. §-án, az Smtv. 10. § (1) bekezdésén, valamint a Statútum-rendelet 7. § (1) bekezdésén, a Korm. rendeleten, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás az Nsztv. 29. §-ának (1) bekezdésén és a Ve. 223-225. §-án, az illetékekről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, valamint a 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.
Budapest, 2018. augusztus 14.
Dr. Rádi Péter
a Nemzeti Választási Bizottság
elnöke