A Nemzeti Választási Bizottság
5/2019. számú határozata
A Nemzeti Választási Bizottság a Pintér Tamás magánszemély (2400 Dunaújváros, Erdősor 41. 10 em. 1.; a továbbiakban: Szervező) által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában – 8 igen és 5 nem szavazattal – meghozta a következő
határozatot:
A Nemzeti Választási Bizottság az
„Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt annak érdekében, hogy a Munka Törvénykönyve szerinti munkaidőkeret tartama – ha ezt objektív vagy műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják – kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb tizenkét hónap lehessen?”
népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadja.
A határozat ellen annak a választások hivatalos honlapján való közzétételét követő 15 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben vagy elektronikus dokumentumként a Kúriához címzett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be a Nemzeti Választási Bizottságnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.; levélcím: 1397 Budapest Pf: 547., e-mail: nvb@nvi.hu). A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2019. január 21-én 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A felülvizsgálati kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.
Indokolás
I.
[A benyújtás körülményei, az NVI elnök előzetes vizsgálata]
[1] A népszavazásra javasolt kérdést Szervező – magánszemélyként – 2018. december 12-én személyesen eljárva nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 3. § (1) bekezdése szerinti hitelesítés céljából. A benyújtás során a népszavazásra javasolt kérdéshez Szervezőt is figyelembe véve 39 választópolgár támogató aláírása került csatolásra, amelyek mindegyike megfelelt az Nsztv. 4. § (3) bekezdésében foglalt törvényi feltételeknek.
[2] A Nemzeti Választási Iroda elnöke az Nsztv. 10. § (1) bekezdésében rögzített hatáskörében eljárva a kérdés benyújtásától számított 5 napon belül elvégezte a kezdeményezés előzetes formai vizsgálatát. A népszavazási kezdeményezés a jogszabályi követelményeknek megfelelt, így azt a Nemzeti Választási Iroda elnöke a Nemzeti Választási Bizottság elé terjesztette.
II.
[Az adatvédelmi nyilvántartásba való bejelentési kötelezettség]
[3] Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek az Európai Unió adatvédelmi reformjával összefüggő módosításáról, valamint más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi XXXVIII. törvény 2018. július 26-ai hatálybalépésével megszüntette az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) szerinti adatvédelmi nyilvántartás intézményét.
[4] Az Nsztv. 4. § (2) bekezdésében rögzített, az adatvédelmi nyilvántartásba való bejelentkezési kötelezettség teljesítésének jogi feltételei a kezdeményezés benyújtásának időpontjában már nem álltak fenn, így az nem volt teljesíthető. Ezen túl azonban a népszavazási kérdés benyújtását követően az Országgyűlés is megteremtette az összhangot az Infotv., és az Nsztv. rendelkezései között oly módon, hogy az egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2018. évi CXIII. törvénnyel [30. § a) pont] 2018. december 28-ával hatályon kívül helyezte az Nsztv. 4. § (2) bekezdését, egyértelművé téve, hogy a választópolgári népszavazási kezdeményezés benyújtásának nem feltétele az adatvédelmi nyilvántartásba való előzetes bejelentés.
III.
[Az országos népszavazás funkciója]
[5] Az Nsztv. 11. §-a szerint a Nemzeti Választási Bizottság a kérdést akkor hitelesíti, ha az az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek megfelel.
[6] Az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése alapján az országos népszavazás funkciója az, hogy az Országgyűlést a népszavazásra feltenni kívánt kérdés tekintetében meghatározott irányú döntésre kényszerítse. A népszavazásnak mint a közvetlen hatalomgyakorlás eszközének kivételes jellegéből fakadóan a népszavazáshoz való jog több feltétel együttes fennállása esetén gyakorolható: a rendeltetésszerű joggyakorlás mellett a nép csak olyan kérdésben ragadhatja magához a döntést, amely a képviseleti szerv, azaz az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.
[7] Ez utóbbi rendelkezést az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdése rögzíti, mely kimondja, hogy országos népszavazás tárgya csak az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet. E rendelkezés korlátját az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésében meghatározott kivett vagy ún. tiltott tárgykörök képezik. E kérdésekben annak ellenére sem kezdeményezhető és tartható népszavazás, hogy egyébként az az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozik.
[8] Emellett, ahogyan azt az Nsztv. preambuluma is rögzíti, az országos népszavazás célja, hogy a politikai közösség az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésében közvetlenül, népszavazás útján is részt vehessen. Az országos népszavazásnak az Alaptörvény B) cikk (4) bekezdésében deklarált, a képviseleti hatalomgyakorlásához képest kivételes jellegének egyik legfontosabb következménye, hogy a választópolgárok olyan társadalmi kérdésekben döntsenek népszavazás útján, amelyek az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek körén belül értelmezhetőek. Az ügyek kiemelt fontosságú minősítése tekintetében ennek megfelelően nemcsak önmagában az érintettek száma, vagy a felvetett ügy országos jellege, hanem az adott kérdés társadalmi életviszonyokat érintő súlya és jelentősége is vizsgálandó.
IV.
[A népszavazási egyértelműség vizsgálata]
[9] A népszavazásra javasolt kérdéssel szemben az Alaptörvénynek való megfelelésen túl elvárás az is, hogy tegyen eleget a népszavazási egyértelműség kétirányú, a választópolgár és a jogalkotó irányába fennálló követelményének is. Az egyértelműség tartalmát az Nsztv. 9. § (1) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg: „[a] népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.” A népszavazási egyértelműség követelménye tehát kétirányú: annak a választópolgár és a jogalkotó tekintetében is fenn kell állnia.
[10] A jogalkotói egyértelműség alapkritériuma, hogy az Országgyűlés számára világos legyen az, hogy a népszavazás eredménye pontosan mire kötelezi, valamely jogalkotástól való tartózkodásra vagy éppen ellenkezőleg, jogalkotásra. Ez utóbbinak, konkrétnak és határozottnak kell lennie, azaz a törvényalkotó számára világosnak kell lennie, hogy milyen tartalmú és irányú jogalkotásra köteles annak érdekében, hogy a népszavazási kezdeményezés célba érjen.
[11] A választópolgári egyértelműség követelményével összefüggésben a Nemzeti Választási Bizottság utal a Kúria következetes joggyakorlatára (Knk.IV.37.132/2016/4., Knk.IV.37.458/2015/3., Knk.IV.37.457/2015/3., Knk.IV.37.356/2015/2., Kvk.37.300/2012/2. számú végzések), mely szerint a kérdéssel szembeni követelmény, hogy az világos és kizárólag egyféleképpen értelmezhető legyen, feleljen meg a magyar nyelv nyelvtani szabályainak, a választópolgárok jól értsék a kérdés lényegét, hogy tudatosan és átgondoltan tudják leadott szavazataikkal a jogaikat gyakorolni (ún. választópolgári egyértelműség). Amennyiben a népszavazási kérdés pontosan nem értelmezhető, akkor a népszavazáshoz való jog tudatos döntés hiányában csak formálisan érvényesülhet, nem tekinthető legitimnek az a népszavazás, amelyen a választópolgár nem tudja pontosan, hogy miről szavaz.
[12] Szervező kérdésével kapcsolatban rögzíthető, hogy az abban megtartott érvényes és eredményes népszavazás alapján az Országgyűlésnek a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) rendelkezéseit kellene módosítania olyan módon, hogy kollektív szerződés megléte esetén a munkaidőkeretet a 2019. január 1-je előtt hatályos szöveg szerinti időtartamban, legfeljebb tizenkét hónapban lehessen meghatározni.
[13] A Bizottság álláspontja szerint a kérdés egyértelműségi vizsgálata szempontjából lényeges elem a „kollektív szerződés” felhívása az alábbiak miatt. Az Mt. a kollektív szerződés és más jogintézmények általános célját a Harmadik Részben (Munkaügyi kapcsolatok) rögzíti. A 230. § szerint „[a] munkavállalók szociális és gazdasági érdekeinek védelme, továbbá a munkabéke fenntartása érdekében e törvény szabályozza a szakszervezet, az üzemi tanács és a munkáltatók, vagy érdek-képviseleti szervezeteik kapcsolatrendszerét. Ennek keretében biztosítja a szervezkedés szabadságát, a munkavállalók részvételét a munkafeltételek alakításában, meghatározza a kollektív tárgyalások rendjét vagy a munkaügyi konfliktusok megelőzésére, feloldására irányuló eljárást.”
[14] Az Mt. XXII. fejezete ezt követően részletezi a jogintézmény szabályozását. A 277. § (1) bekezdése szerint a kollektív szerződés szabályozhatja
„a) a munkaviszonyból származó vagy az ezzel kapcsolatos jogot vagy kötelezettséget,
b) a feleknek a kollektív szerződés megkötésével, teljesítésével, megszüntetésével, jogaik gyakorlásával, kötelezettségeik teljesítésével kapcsolatos magatartását.”
A (2) bekezdés szerint „[k]ollektív szerződés – eltérő rendelkezés hiányában – a Második és a Harmadik Részben foglaltaktól eltérhet”.
[15] A fenti általános felhatalmazás miatt az Mt.-ben szabályozott, 277. § (1) bekezdés hatálya alá tartozó szabályozási elemekkel kapcsolatos kérdések esetében a népszavazás eredményeként megalkotandó új szabályozásról az egyértelműség vizsgálata körében eldönthető kell legyen, hogy a kollektív szerződések szempontjából kógens, diszpozitív, vagy relatív diszpozitív szabályozásról van-e szó, azaz a kollektív szerződés az adott kérdésben eltérhet-e a szabályozástól, és ha igen, akkor csak a munkavállaló javára vagy annak hátrányára is.
[16] A kollektív szerződésekre vonatkozó munkaidőkeret tartamát a munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2018. évi CXVI. törvény (a továbbiakban: Módtv.) módosította. Az Mt. korábbi szabályozása alapján a „munkaidőkeret tartama kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb tizenkét hónap vagy ötvenkét hét, ha ezt technikai vagy munkaszervezési okok indokolják.” Az Mt. 94. § (3) bekezdése az Országgyűlés által elfogadott módosítást követően az alábbiak szerint módosult: a munkaidőkeret tartama, ha azt objektív vagy műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják, kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb harminchat hónap. Az új szabályozás 2019. január 1-jén lépett hatályba.
[17] Az Mt. 277. § (2) bekezdése – amelyet a törvénymódosítás nem érintett – továbbra is úgy rendelkezik, hogy kollektív szerződés – eltérő rendelkezés hiányában – a Második és Harmadik Részben foglaltaktól eltérhet. A törvény a kollektív szerződés eltérő szabályozásának lehetőségét minden esetben az egyes fejezetek végén egységesen az ”Eltérő megállapodás” címszó alatt, az egyes rendelkezések tekintetében korlátozza. Ennek során az eltérés lehetőségét kivételesen kizárja, illetve az eltérést csak a munkavállaló javára engedi meg (relatív diszpozitivitás).
[18] Kollektív szerződés munkaidőkeretének tartamára a fentiek szerint az Mt. a Második Rész XI. fejezet 94. § (3) bekezdése tartalmazza az irányadó szabályozást. A XI. fejezet tekintetében az Mt. az eltérő megállapodás lehetőségét a 135. § (1) bekezdésben rögzítettek vonatkozásában kizárja, míg a (2) bekezdés rendelkezései tekintetében kizárólag a munkavállaló javára engedi meg. A kollektív szerződés munkaidőkeretének tartamát szabályozó 94. § (3) bekezdésétől eltérő megállapodás lehetőségét azonban a 135. § nem korlátozza, azaz sem a kógens, sem a relatív diszpozitív szabályok között nem említi.
[19] Az Mt. 94. § (3) bekezdéssel kapcsolatban a felhatalmazáson túlterjeszkedő kollektív szerződésekkel összefüggő releváns felsőbírósági gyakorlat hiányában a Bizottság vizsgálta a jogalkotás során megfogalmazott indokokat, a szakirodalmi álláspontokat illetve az általános szakmai gyakorlatot is.
[20] Az Mt.-nek az eredeti törvényjavaslatához benyújtott miniszteri indokolása alapján a „munkaidő-keret tartamát a törvény a vonatkozó EU irányelvvel (2003/88/EK) összhangban határozza meg, ennek megfelelően hosszabb munkaidő-keret megállapítására csak a szokásostól eltérő működési sajátosságú munkáltatóknál van lehetőség, 12 havi munkaidőkeretet pedig csak kollektív szerződés írhat elő”. A Módtv. javaslata vonatkozó szakaszának indokolása pedig az alábbiak szerint fogalmaz: „A Javaslat megteremti a munkaidő hosszabb időszak alapulvételével történő megállapításának esetkörét, rugalmas lehetőséget biztosít a termeléshez igazodó munkarend megszervezésére. A munkaidő mértékének munkaidőkeretben történő meghatározására az időbeli korlátozást fenntartva, de annak mértékét megemelve, a szokásostól eltérő működési sajátosságú vállalkozások az eltérést kizárólag kollektív szerződésben biztosítja.”
[21] A fenti indokolás külön hivatkozás hiányában nem érinti a kollektív szerződés számára az Mt. 277. § (2) bekezdés szerint szabályozott eltérés lehetőségét. A Módtv. általános indokolása a következők szerint fogalmaz: „A törvénymódosítás a hosszabb távú gazdasági trendekre figyelemmel kívánja biztosítani a munkaidő-szervezés megfelelő kialakításának lehetőségét. Erre különösen a hosszú, akár 6-7 éves termékciklusokkal működő ágazatokban segítheti elő a kereslethez igazodó termelést, ahol a törvényben rögzített, legfeljebb 12 hónapos munkaidőkeret korlátai szűknek bizonyulnak. A törvény alapján megkötésre kerülő kollektív szerződésekkel azt az időszakot lehet kibővíteni, melyen belül a munkáltató a munkaidőt beoszthatja: a módosított jogszabály hároméves időszakra teszi lehetővé a felhasznált és fel nem használt munkaórák beosztására vonatkozó, hosszabb munkaidőkeret kialakítását. Ugyanakkor továbbra is figyelemmel kell lenni arra, hogy 12 hónap átlagában a heti munkaidő a rendkívüli munkavégzést is beleszámítva nem haladhatja meg a 48 órát. A munkaidő-szervezés olyan terület, ahol a munkavállalók különös védelmet élveznek. A munkafeltételek egyoldalú megállapítását kizárva a Javaslat ezért a hosszabb munkaidőkeret kialakítását kizárólag a munkavállalók és a munkaadók érdekképviseleteinek megállapodására bízza, azt kollektív szerződéshez köti.” Ezen megfogalmazás ugyan értelmezhető lenne a diszpozitivitás ellen ható érvek körében, de ezen tekintetben is megállapítható, hogy az kifejezetten nem tartalmaz utalást a szabályozás kógens, vagy diszpozitív természetére nézve.
[22] A szabályozás kógens jellegére következtetnek bizonyos szakirodalmi állásfoglalások. A munka törvénykönyvének kommentárja a jogszabályhelyet nem fejti ki, azonban egy a 2016. évben megjelent magyarázat részletesebben foglalkozik a kérdéssel. A szerző álláspontja szerint „[a] hivatkozott jogszabályi helyet a 135. § […] sem a kógens, sem a relatív diszpozitív szabályok között nem említi. Ezért felmerülhet, hogy a 277. § (2) bekezdés alapján kollektív szerződés akár hosszabb tartamú munkaidőkeretet is megengedhetne. Tekintettel azonban arra, hogy a 94. § (3) bekezdés a kollektív szerződés számára kifejezett felhatalmazást ad és ennek terjedelmét is megjelöli, a helyes értelmezés szerint a 94. § (3) bekezdésben előírtnál hosszabb tartam kollektív szerződéses szabályozásban sem megengedett.”
[23] A Bizottság álláspontja szerint az idézett érvelést azonban jelentősen gyengíti egyrészről az Mt. szabályozási technikája, amely a kógencia – relatív diszpozitivitás – diszpozitivitás kérdését minden egyes fejezetben és esetben az ”Eltérő megállapodás” címszó alatt rendezi, másrészről kifejezetten cáfolja azt pl. a munkaközi szünetre vonatkozó szabályozási technikája. Az Mt. 103. § (3) bekezdése alapján a „felek megállapodása vagy kollektív szerződés a munkavállalók számára legfeljebb hatvan perc munkaközi szünetet biztosíthat”. Az Mt. 94. § (3) bekezdés korábbi szövegéhez hasonlóan ez a rendelkezés is kifejezett felhatalmazást ad és ennek terjedelmét is megjelöli, a rendelkezés mégis szerepel az Mt. 135. §-ában lévő taxatív felsorolásban, a relatív diszpozitív szabályok között. Ugyanígy nem világos, hogy a szándékozott kógencia esetén a törvényhozó miért nem szerepelteti a munkaidőkeret kollektív szerződés által meghatározható felső határának kérdését az Mt. 135. §-ának felsorolásában akkor, amikor viszont a túlmunka elrendelésének 300 órás felső határát rögzítő kollektív szerződéses korlátot kifejezetten az ”Eltérő megállapodás” címszó alatt [Mt. 135. § (3) bekezdés] szabályozza.
[24] Az érintett jogalanyok, szakszervezetek szakmai álláspontja nem mutat egyértelmű értelmezésre, de például a LIGA Szakszervezetek egy az Mt.-ről szóló anyaga is diszpozitivitásra utal, a Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezetének egy korábbi tájékoztatója, pedig egyértelműen diszpozitív szabályként sorolja be a kollektív szerződés szempontjából a munkaidőkeret szabályozását.
[25] A Bizottság felhívja még a figyelmet arra, hogy a fellelhető kollektív szerződések igen nagy többsége a korábbi szabályozás mellett sem használta ki a 12 hónapos időkeret meghatározását, így a jelentős foglalkoztatónak tekinthető Magyar Államvasutak Zrt. egyhónapos munkaidőkeretet alkalmaz, az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződés legfeljebb hathónapit, amely egyéves elszámolási időszakhoz kötődik.
[26] Mindezek alapján a Bizottság – elsődlegesen a törvény szövegéből kiindulva – megállapítja, hogy az Mt. 94. § (3) bekezdésében rögzített kollektív szerződésre vonatkozó munkaidőkeret tartama olyan diszpozitív szabályként is értelmezhető, amelytől a 277. § (2) bekezdése alapján el lehet térni, tekintettel arra, hogy azt a 135. § nem zárja ki, vagy korlátozza.
[27] Ezek alapján a népszavazási kérdés – függetlenül Szervező szándékától – a választópolgárok egy csoportjában azt a meggyőződést is keltheti, hogy a kezdeményezés olyan kötelező norma megalkotására irányul, amely a munkaidőkeretet úgy maximalizálná tizenkét hónapban, hogy annak felső mértéktől kollektív szerződésben nem lehet eltérni, ugyanakkor arra is alkalmas, hogy a választópolgárok arra a meggyőződésre jussanak, az új szabályozás olyan ajánlást tartalmaz majd csak, amelytől a kollektív szerződő felek egyező akarattal eltérhetnek bármely irányba.
[28] A fenti érvelés alapján azonban az Országgyűlés valamilyen konkrét kötőerejű jogalkotásra egy érvényes és eredményes népszavazás esetén sem lenne köteles, hiszen a népszavazási kérdésnek mind diszpozitív, mind kógens szabály megalkotásával eleget tehetne. Ennek eredményeként pedig Szervező és a kezdeményezést támogató választópolgárok vélelmezhető akarata, valamint a kérdés alapján kialakítandó szabályozás jelentősen eltérő eredményre vezethet, megakadályozva a népakarat tényleges kinyilvánítását.
[29] További egyértelműség ellen ható körülményként értékelhető, hogy jelen kérdésben tartott népszavazás során nem nyilváníthatnak véleményt a fenti különbségekkel tisztában lévő választópolgárok arról, hogy csupán diszpozitív, relatív diszpozitív, vagy éppen kógens norma megalkotását szeretnék elérni.
[30] A Kúria saját gyakorlatát is vizsgáló Knk.VII.37.935/2018/2.végzésében emlékeztetett, „több eseti döntésében (Knk.IV.37.391/2017/3., Knk.VII.37.411/2017/3., VII.37.647/2018/1.) is rámutatott arra, hogy sérti a kérdésegyértelműség követelményét, ha a választópolgárnak a feltett kérdés alapján nincs módjában átlátni a döntése érdemi következményeit, mert annak nem ismerheti lényegi összefüggéseit, ugyanis ahhoz olyan speciális szakmai ismeretek kellenének, ami nem várható el”. A Nemzeti Választási Bizottság megítélése szerint ez a körülmény akkor is fennáll, ha az alapvetően szakmailag az átlagos választópolgár által is könnyen átlátható kérdéshez olyan jogtechnikai, kodifikációs szakkérdés is kapcsolódik, amely a kérdés, vagy az annak eredményeként megalkotott jogszabály értelmezésére, alkalmazhatóságára a választópolgári akaratot eltérítő, jelentős hatással bír.
[31] Mindezekre tekintettel a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy jelen országos népszavazásra javasolt kérdés sérti az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében foglalt népszavazási egyértelműség követelményét, ezért annak hitelesítését az Nsztv. 11. §-ában foglalt jogkörében eljárva megtagadta.
V.
[A határozat alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések]
[32] A határozat az Mt. 94. § (3) bekezdésén, 103. § (3) bekezdésén, 135. §-án, 230. §-án, 277. § (2) bekezdésén, az Nsztv. 9. § (1) bekezdésén, a 11. §-án, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás az Nsztv. 29. §-ának (1) bekezdésén és a Ve. 223-225. §-án, az illetékekről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, valamint a 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.
Budapest, 2019. január 4.
Dr. Rádi Péter
a Nemzeti Választási Bizottság
elnöke