A Nemzeti Választási Bizottság
10/2020. számú határozata
A Nemzeti Választási Bizottság a Hevesi Noémi magánszemély (a továbbiakban: Szervező) által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában – 6 igen és 3 nem szavazattal – meghozta a következő
határozatot:
A Nemzeti Választási Bizottság az
„Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség teljesítésének megkezdését a gyermek iskolaérettsége határozza meg, amit a szülők és egy, a gyermeket jól ismerő szakember együttesen állapítanak meg?”
népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadja.
A határozat ellen annak a választások hivatalos honlapján való közzétételét követő 15 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben vagy elektronikus dokumentumként a Kúriához címzett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be a Nemzeti Választási Bizottságnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.; levélcím: 1397 Budapest Pf: 547., e-mail: nvb@nvi.hu). A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2020. február 14-én 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A felülvizsgálati kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.
Indokolás
I.
[A benyújtás körülményei, az NVI elnök előzetes vizsgálata]
[1] A népszavazásra javasolt kérdést Szervező első alkalommal 2019. december 19-én, személyesen eljárva nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 3. § (1) bekezdése szerinti hitelesítés céljából.
[2] A Nemzeti Választási Iroda elnöke az Nsztv. 10. § (1) bekezdésében rögzített hatáskörében eljárva a kérdés benyújtásától számított 5 napon belül elvégezte a kezdeményezés előzetes formai vizsgálatát. A vizsgálat során az Nsztv. 4. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel megállapította, hogy Szervező a kezdeményezéshez – a Szervezőt is figyelembe véve – 24 választópolgár támogató aláírását csatolta, azonban ezek közül három támogató polgár lakcíme helyett a tartózkodási helyét adta meg az aláírásgyűjtő íven, további két támogató polgár pedig a személyi azonosítóját hibásan tüntette fel, így a választójoga és egyéb adatai ellenőrzését a Nemzeti Választási Iroda nem tudta elvégezni. Így Szervezőt is figyelembe véve a kezdeményezéshez összesen 19 érvényes választópolgári aláírás került csatolásra, amely miatt a Nemzeti Választási Iroda elnöke a 7/2019. NSz. határozatával a kérdést elutasította.
[3] Szervező a népszavazási kérdést 2020. január 2-án személyesen eljárva a hiányzó adatszolgáltatás teljesítésével ismételten benyújtotta. A népszavazásra javasolt kérdéshez Szervezőt is figyelembe véve 22 választópolgár támogató aláírása került csatolásra, amelyek közül 22 megfelelt az Nsztv. 4. § (3) bekezdésében foglalt törvényi feltételeknek, ezért a kérdést a Nemzeti Választási Iroda vezetője az Nsztv. 10. § (2) bekezdése alapján a Nemzeti Választási Bizottság elé terjesztette.
II.
[Az országos népszavazás funkciója]
[4] Az Nsztv. 11. §-a szerint a Nemzeti Választási Bizottság a kérdést akkor hitelesíti, ha az az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek megfelel.
[5] Az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése alapján az országos népszavazás funkciója az, hogy az Országgyűlést a népszavazásra feltenni kívánt kérdés tekintetében meghatározott irányú döntésre kényszerítse. A népszavazásnak mint a közvetlen hatalomgyakorlás eszközének kivételes jellegéből fakadóan a népszavazáshoz való jog több feltétel együttes fennállása esetén gyakorolható: a rendeltetésszerű joggyakorlás mellett a nép csak olyan kérdésben ragadhatja magához a döntést, amely a képviseleti szerv, azaz az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.
[6] Ez utóbbi rendelkezést az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdése rögzíti, amely kimondja, hogy országos népszavazás tárgya csak az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet. E rendelkezés korlátját az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésében meghatározott kivett vagy ún. tiltott tárgykörök képezik. E kérdésekben annak ellenére sem kezdeményezhető és tartható népszavazás, hogy egyébként az az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozik.
III.
[A népszavazási egyértelműség vizsgálata]
[7] A népszavazásra javasolt kérdéssel szemben az Alaptörvénynek való megfelelésen túl elvárás az is, hogy tegyen eleget a népszavazási egyértelműség kétirányú, a választópolgár és a jogalkotó irányába fennálló követelményének is. Az egyértelműség tartalmát az Nsztv. 9. § (1) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg: „[a] népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.” A népszavazási egyértelműség követelménye tehát kétirányú: annak a választópolgár és a jogalkotó tekintetében is fenn kell állnia.
[8] A jogalkotói egyértelműség alapkritériuma, hogy az Országgyűlés számára világos legyen az, hogy a népszavazás eredménye pontosan mire kötelezi, valamely jogalkotástól való tartózkodásra vagy éppen ellenkezőleg, jogalkotásra. Ez utóbbinak, konkrétnak és határozottnak kell lennie, azaz a törvényalkotó számára világosnak kell lennie, hogy milyen tartalmú és irányú jogalkotásra köteles annak érdekében, hogy a népszavazási kezdeményezés célba érjen.
[9] A választópolgári egyértelműség követelményével összefüggésben a Nemzeti Választási Bizottság utal a Kúria következetes joggyakorlatára (Knk.IV.37.132/2016/4., Knk.IV.37.458/2015/3., Knk.IV.37.457/2015/3., Knk.IV.37.356/2015/2. és Kvk.37.300/2012/2. számú végzések), mely szerint a kérdéssel szembeni követelmény, hogy az világos és kizárólag egyféleképpen értelmezhető legyen, feleljen meg a magyar nyelv nyelvtani szabályainak, a választópolgárok jól értsék a kérdés lényegét, hogy tudatosan és átgondoltan tudják leadott szavazataikkal a jogaikat gyakorolni (ún. választópolgári egyértelműség). Amennyiben a népszavazási kérdés pontosan nem értelmezhető, akkor a népszavazáshoz való jog tudatos döntés hiányában csak formálisan érvényesülhet. Nem tekinthető legitimnek az a népszavazás, amelyen a választópolgár nem tudja pontosan, hogy miről szavaz.
[10] A Kúria Knk.VII.37.371/2017/2. számú határozatában az egyértelműség vonatkozásában arra mutatott rá, hogy a választópolgárnak tudatában kell lennie annak, hogy mi a népszavazási kérdés valódi tartalma, annak milyen tényleges hatása lehet, és az esetlegesen eredményes népszavazást követően a kérdéshez kapcsolódó jogviszonyok hogyan változhatnak.
[11] Jelen eljárásban tárgyalt országos népszavazási kezdeményezés arra irányul, hogy a tankötelezettség teljesítésének megkezdését a gyermek iskolaérettsége határozza meg, illetve, hogy az iskolaérettség meglétét a szülő és egy, a gyermeket jól ismerő szakember együttesen állapítsa meg.
[12] A kérdés első része, hogy a tankötelezettség teljesítésének megkezdését a „gyermek iskolaérettsége” határozza meg. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 2019. december 31-ig hatályos állapota alapján a 45. § (2) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelezetté válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelezetté. A (4) bekezdés szerint a tankötelezettség kezdetéről az óvoda vezetője, vagy szakértői bizottság döntött. Az Nkt. 2020. január 1-jétől hatályos módosítása szerint a 45. § (2) bekezdésben szereplő „legkésőbb az azt követő évben tankötelezetté válik” szövegrész már nem szerepel, illetve a rendelkezés kiegészült azzal, hogy a „szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt”. Az Nkt. 45. § (4) bekezdése hatályát vesztette.
[13] Az idézett rendelkezések az „iskolaérettség” fogalmát nem rögzítik ugyan, de a kifejezés megjelenik a nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendeletben, amely szerint az „óvodai nevelés szakasza az iskolaérettség eléréséig tart”, és „iskolaérettségi vizsgálat” formájában alkalmazta az Nkt. is 2019. december 31-ig. Mindezek alapján az „iskolaérettség” fogalma a közismeret és a jogszabályi háttér alapján is egybevágóan meghatározható, összesíti azon kritériumokat, amelyek alapján a tanköteles korú gyermek fejlettsége eléri az iskolarendszerű képzésben való részvételhez szükséges mértéket.
[14] Az iskolaérettséget, mint kritériumrendszert ezek alapján a 363/2012. (XII. 17.) Kormányrendelet (a továbbiakban: R1.) rögzíti. I. mellékletének VI. A fejlődés jellemzői az óvodáskor végére címe alatt megállapítja: „[a] gyermek belső érése, valamint a családi nevelés és az óvodai nevelési folyamat eredményeként a kisgyermekek többsége az óvodáskor végére eléri az iskolai élet megkezdéséhez szükséges fejlettséget. A gyermek az óvodáskor végén belép a lassú átmenetnek abba az állapotába, amelyben majd az iskolában, az óvodásból iskolássá szocializálódik. A rugalmas beiskolázás az életkor figyelembevétele mellett lehetőséget ad a fejlettség szerinti iskolakezdésre.” Rögzíti továbbá, „[a]z iskolakezdéshez az alábbi feltételek megléte szükséges: testi, lelki és szociális érettség, amelyek egyaránt szükségesek az eredményes iskolai munkához”. Ezeket a feltételeket pedig a továbbiakban részletesen is kifejti.
[15] A hatályos szabályozás alapján megállapítható, hogy az „iskolaérettség” a jelenlegi szabályozásban is a tankötelezettség teljesítésének megkezdéséhez szükséges lényeges kritérium. A korábbi és a hatályos szabályozás eltérése abban rejlik, hogy a korábbi szabályozás a hatodik életév betöltését követő egy éven belül döntési kötelezettséget írt elő a tankötelezettség megkezdésével kapcsolatban, és ennek hiányában a hetedik életév betöltését követően kezdődött meg automatikusan a tankötelezettség. Ezzel szemben a jelenlegi szabályozás a hatodik életév betöltését követően már vélelmezi az iskolaérettséget, és ahhoz szükséges a gyermeket legjobban ismerők, elsősorban a szülők által kezdeményezett szakmai döntés, hogy a tankötelezettség mégse kezdődjön meg egy évig még, mert a gyermek fejlődése még nem tart az iskolai élet megkezdéséhez szükséges szinten.
[16] A Bizottság megítélése szerint ezért a kérdés tévesen sugallja a választók számára, hogy a gyermek iskolakezdése nem az „iskolaérettség” függvénye. A hatályos szabályok szerint ugyanis a megfelelő életkor elérése nem eredményezheti a tankötelezettség megkezdését, ha a gyermek fejlődésében meglévő körülmények az „iskolaérettség” elérését gátolták, és ezt a szülő kezdeményezésére indult vizsgálatban az eljárásra az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) 15/E. §-ában kijelölt szerv, azaz maga az Oktatási Hivatal megállapítja.
[17] A választók megtévesztése ebben az esetben tehát abból fakad, hogy a kérdés a hatályos szabályozással összevetve azt feltételezi, hogy minden egyéb feltételtől függetlenül a 6. életév betöltése iskolakötelezettséget eredményez, ezzel szemben csak egy megdönthető vélelmet keletkeztet az „iskolaérettség” fennállásáról, és a 7. életév betöltését megelőzően csak a vélelem fennmaradása alapozhatja meg a tankötelezettséget.
[18] Felvethető a kérdés olyan értelmezése is, amely szerint a jelenleg abszolút érvényű hetedik életév betöltését követő tankötelezettséget is törölné, és kizárólag az „iskolaérettség” életkortól függetlenül történő megállapítása eredményezne tankötelezettséget, azonban a kérdés ebben az esetben is megtévesztő. A hetedik életévet betöltött gyermekek általános fejlettsége az esetek túlnyomó többségében már garantálja az iskolai nevelés megkezdhetőségét. A fennmaradó részben azonban a gyermek körülményei és életkora az általános nevelési rendszertől eltérő, a gyermek speciális igényeit figyelembe vevő további nevelést igényelnek, amellyel kapcsolatban a köznevelési jogszabályok a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló fogalmát alkalmazzák, és velük kapcsolatban a tankötelezettség teljesítését megkönnyítő számos speciális szabályt alkalmaznak, ebből a szempontból kiemelést igényel az Nkt. 45. § (5) bekezdése alapján biztosítható egyéni munkarend.
[19] Ebben az esetben tehát a kérdés megtévesztő jellege abból fakad, hogy azt a téves látszatot kelti, mintha a gyermek tankötelezettsége és nevelése azonos lenne az iskolarendszerű képzésben való részvételével. Ezzel szemben a tankötelezettség azt jelenti, hogy a gyermek hetedik életévét követően köteles intézményes nevelés-oktatásban részt venni, amely iskolába járással vagy egyéni tanulói munkarend keretében valósul meg.
[20] A kérdés egyértelműségével szembeni érv a Bizottság álláspontja szerint az a körülmény is, hogy a kérdés nem érinti az óvodai nevelést, amely az Nkt. 8. § (2) bekezdése alapján szintén kötelező a tankötelezettség kezdetéig. Ezért a választópolgár előtt rejtve marad az a körülmény, hogy amennyiben a kérdésben tartott eredményes népszavazás eredményeként eltörlésre kerül a tankötelezettség életkor alapján történő beállása, úgy a gyermek akár nagykorúságáig a kötelező óvodai nevelés hatálya alatt marad.
[21] A kérdés második részében Szervező az „iskolaérettségről” való döntés alanyait kívánja közelebbről meghatározni, úgy mint a szülőt, és „egy a gyermeket jól ismerő szakembert”.
[22] A Bizottság ebben a körben elsőként az „iskolaérettségről” való „döntés” meghatározhatóságát vizsgálta a kérdés alapján.
[23] A hatályos szabályozás az „iskolaérettséget” a fent kifejtettek szerint a 6. életév betöltését követően vélelmezi. A vélelem megdöntésére irányuló vizsgálatot és döntést, a tankötelezettség megkezdésének egy évvel való elhalasztását az Nkt. 45. § (2) bekezdése alapján a szülő kérelmezheti és az eljárás az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény szabályai alapján történik. Az eljárásban a hatóság (Oktatási Hivatal) és az ügyfél (szülő és gyermek) mellett elsősorban szakértői bizottság vehet részt, amely az Nkt. 45. § (2) bekezdése alapján a tankötelezettség elhalasztására önállóan is javaslatot tehet a szülői kérelem benyújtására nyitva álló határidő előtt.
[24] Az, hogy a döntés hatósági eljárásban és formai határozatban megtestesülve keletkezik számos alkotmányos követelmény gyakorlati megvalósulását garantálja. Az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdése alapján a szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést. Ezzel az alkotmányos jogosultsággal azonban a gyakorlatban szemben állhat az Alaptörvény XVI. cikkének (1) bekezdésében foglalt, az állam részéről biztosítani szükséges gyermekjog, amely szerint minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, és az Alaptörvény XVI. cikkének (3) bekezdésében foglalt szülői kötelezettség, amely szerint a szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását.
[25] A jogalkotónak a tankötelezettséggel kapcsolatban ezen alaptörvényi szabályok egyensúlyát kell biztosítania, ahol az állami kötelezettséget és a gyermekjogot a köznevelési intézményrendszer felállítása, és a kapcsolódó eljárások kialakítása, a szülői jogokat az intézményrendszeren belüli választási lehetőségek és a tankötelezettséggel kapcsolatos kérelmek benyújthatósága, a szülői kötelezettség teljesítését pedig a tankötelezettség (óvodai nevelésben való kötelező részvétel) biztosítja.
[26] A jogalkotó ezen rendszeren belül a tankötelezettséggel kapcsolatos szakmai döntések szabályozására, így a tankötelezettség megkezdése alóli felmentés megadására jogosult szerv kijelölésére a Kormánynak adott felhatalmazást az Nkt. 94. § (4g) bekezdés b) pontjában.
[27] A népszavazási kérdés ezek alapján vagy a fenti hatósági döntés meghozatalára vonatkozó hatáskör átirányítására, vagy a formai döntéshozatal megszüntetésére irányulhat. Az első értelmezés esetében a kérdésben foglaltak arra a jogbiztonság követelményének keretei között megvalósíthatatlan eredményre is vezetnének, hogy a hatósági eljárásban a kérelmező és a döntéshozó ugyanaz a személy lenne.
[28] Amennyiben a kérdés a hatósági eljárás vagy a döntéshozatal megszűnését eredményezné, úgy tartalma hiányos, nem ad választ arra a kérdésre, hogy az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdésében foglalt szülői jogok domináns érvényesítése mellett hogyan érvényesülhetnek az Alaptörvény XVI. cikk (1) és (3) bekezdéseiben foglalt jogok és kötelezettségek. A jogalkotónak ezen szabályok érvényesítésére olyan kiegészítő szabályokat kellene alkotnia, amelyek újfent a szülő döntéshozatali jogának korlátozására, esetleg a gyermek szorosabb állami kontrolljára vezetnének (pl. kötelező, időszakos iskolaérettségi szakvéleményt eredményező vizsgálatok), amelyek alapján az állam felléphet a gyermek érdekeivel ellentétesen őt az iskoláztatástól visszatartó szülővel szemben. Ez a megoldás amellett, hogy mint lehetséges következményt a szavazók többsége a kérdés megválaszolásakor bizonyosan nem látná át, alkotmányossági problémát is felvetne.
[29] A Bizottság álláspontja szerint további egyértelműségi probléma a szülő és a „gyermeket jól ismerő szakember” együttdöntési joga. A kérdés nem határozza meg a konszenzuális döntés feltételeit, konszenzus elmaradása esetén követendő eljárást, különösen azt a lényeges elemet, hogy a konszenzus elmaradása esetén a döntési jog átszáll-e valamely állami szervre, vagy valamilyen irányú automatikus döntést eredményez-e (pl. amennyiben valamely döntésre jogosult nem támogatja az „iskolaérettség” megállapítását, a tankötelezettség kezdete automatikusan halasztódik).
[30] Megosztott hatáskör esetén az imént felvázolt helyzetek nyilvánvalóan felmerülhetnek, és amennyiben az automatikus döntéshozatal kizárt, szükséges volna egy, a kérdésben szereplő személyektől eltérő harmadik személy vagy szerv, aki végső soron a gyermek érdekét figyelembe véve eldöntené, melyik álláspont helyes. Így pedig, sem a jogalkotó számára nem lenne egyértelmű, hogy pontosan milyen irányú jogalkotási kötelezettség terhelné, sem a választópolgárok számára nem volna egyértelmű, hogy a népszavazásra szánt kérdés támogatása esetén pontosan ki is döntene a gyermekek iskolaérettségének megállapításáról.
[31] Az egyértelműséget kizáró körülményként értékelte a Bizottság a gyermeket „jól ismerő szakember” fordulatot is. Az Nkt. korábbi szabályozásának ismeretében a választópolgárok számára felmerülhet az, hogy a „gyermeket jól ismerő szakember” az óvoda vezetője. Mindemellett értelmezhető úgy is, hogy a gyermek óvodapedagógusa, esetleg a védőnő, aki a várandósság kezdetétől nyomon követi a gyermek fejlődését egészen a tanulói jogviszony kezdetéig, vagy a házi gyermekorvos, aki a gyermek születésétől ellátja a gyermeket. Mivel az iskolaérettség megállapítása a korábban kifejtettek szerint számos kritériumon nyugszik, ezért felvethető, hogy akár valamennyi szakember közreműködése, vagy véleménye szükséges lehet, ugyanakkor a kérdés csak egy (meg nem jelölt) szakember közreműködését engedi meg a döntéshozatalban. A kifejtetteknek megfelelően, mivel nem egyértelmű, hogy a választópolgár a népszavazásra szánt kérdés támogatásával mely szakember hatáskörébe utalná az iskolaérettség eldöntését, a kérdés ezen okból sem felel meg a választópolgári egyértelműségnek.
[32] A Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria gyakorlatában következetesen az egyértelműség sérelmére ható körülményként értékeli, ha a kérdés megtévesztő tartalma miatt a választópolgár nem tudja pontosan, hogy miről szavaz, illetve, hogy döntése valójában milyen következménnyel jár (Knk.IV.37.457/2015/3., Knk.IV.37.132/2016/4., Knk.IV.37.133/2016/4. és Knk.VII.37.997/2016/4. számú határozat). Mindezek alapján a népszavazáshoz való jog jelen kérdésben tartott országos népszavazás esetén is – tudatos döntés hiányában – csak formálisan érvényesülhetne, amely kizárja kérdés egyértelműségét.
[33] A Bizottság vizsgálta továbbá a szülői döntéshozatallal kapcsolatban az elvárható átlátási képesség meglétét, azaz azt a körülményt, hogy a döntés igényelne-e sajátos szakismeretet.
[34] Ahogyan az Alkotmánybíróság 3046/2013. (II. 28.) számú AB határozata rámutat, az iskolaérettség egy szakkérdés, annak megállapítása elsősorban szakmai kérdés, ugyanakkor a szülő Alaptörvényből eredő felelősségének körébe tartozik az ezzel kapcsolatos véleményének kifejtése. A határozat hangsúlyozza, hogy lehetséges, hogy a szülő reálisan értékeli a gyermek képességeit, de a szülő-gyermek viszony sajátos, bensőséges volta miatt akár túl is értékelheti egyes jellemvonásait, vagy éppen nevelési elvei miatt az iskolai közösségben nem látja biztosítottnak a nevelését, esetleg éppen hatéves kora előtt szeretné iskolába járatni. Pontosan emiatt kell tehát a szakértőnek a szülő véleményét, álláspontját figyelembe vennie, valamint a szülő szempont- és érvrendszerét a vizsgálat részévé tenni.
[35] Az iskolaérettség megállapítása tehát megfelelő képzettséget és szakismeretet igényel, amely viszont nem várható el általánosságban a szülőktől, nem telepíthető szakismeretet igénylő közfeladat a szülők kifejezett döntési hatáskörébe, így a népszavazásra feltenni kívánt kérdés emiatt sem felel meg a népszavazási egyértelműség kritériumának.
[36] A Bizottság végül vizsgálta az egyértelműség szempontjából azt a körülményt, hogy a kérdés két elkülöníthető részkérdésből, a tankötelezettség feltételének meghatározásából, és a feltételek fennállásáról döntésre jogosultak kijelöléséből áll össze.
[37] A Kúria a Knk.VII.37.695/2016/3. számú végzésében rögzítette, hogy a népszavazásra javasolt kérdés egyértelműségével kapcsolatos álláspont az, hogy önmagában két vagy több részkérdés szerepeltetése a kezdeményezésben generálisan nem okoz kérdés-egyértelműségi problémát, az adott népszavazásra feltenni kívánt kérdés tartalma alapján dönthető el, hogy az összetett kérdés ellenére az érthető, világos-e, lehet-e egyértelműen válaszolni arra. Az Alkotmánybíróság – a Knk.IV.37.719/2015/4. számú kúriai végzésben is felhívott – 52/2001. (XI. 29.) AB határozatában megfogalmazott követelményei szerint „[ö]nmagában az, hogy az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés több tagmondatból áll, nem sérti az […] egyértelműség követelményét. Ha azonban a kérdés több olyan alkérdésből áll, amelyek ellentmondanak egymásnak, amelyek egymáshoz való viszonya nem egyértelmű, vagy amelyek nem következnek egymásból, illetve amelyek tartalmilag egymáshoz nem kapcsolódnak” sértik a választói egyértelműség követelményét, és ezáltal csorbul a népszavazáshoz való jog is. [52/2001. AB határozat; 2001, 392, 405]
[38] A Bizottság megállapítja, hogy Szervező népszavazási kezdeményezése több, egymással nem szükségszerűen összefüggő kérdést foglal magában: egyrészt tartalmazza a tankötelezettség teljesítése megkezdésének megváltoztatását, ugyanis azt nem meghatározott életkorhoz kötné, hanem a gyermek iskolaérettségéhez; másrészt állásfoglalást várna a választópolgároktól a tekintetben is, hogy ki döntsön az iskolaérettség fennállóságának megállapításáról. A két részkérdés különbözősége okán értelemszerűen azokra eltérő válasz is adható, attól függően, hogy a választópolgár mely részkérdéssel ért egyet, így a népszavazásra szánt kérdés nem felel meg a választópolgári egyértelműség követelményének. A fenti indokok alapján a népszavazási kérdés több szempontból sem felel meg az egyértelműség követelményének, így hitelesítésének ezen okból nincs helye.
IV.
[A határozat alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések]
[39] A határozat az Nkt. 45. § (2) bekezdésén, az Nsztv. 9. § és 11. §-án, az R1. I. mellékletének VI. címén, az R2. 15/E. §-án, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás az Nsztv. 29. § (1) bekezdésén és a Ve. 223-225. §-ain, az illetékekről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, valamint 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.
Budapest, 2020. január 30.
Dr. Rádi Péter
a Nemzeti Választási Bizottság
elnöke