A Nemzeti Választási Bizottság
23/2020. számú határozata
A Nemzeti Választási Bizottság a dr. Schmuck Erzsébet (a továbbiakban: Szervező) magánszemély által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában – 9 igen és 3 nem szavazattal – meghozta a következő
határozatot:
A Nemzeti Választási Bizottság az
„Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlés jogszabályban tiltsa meg a természetes élőhelyek és települési zöldterületek fejlesztési célú felhasználását, és hogy a további fejlesztéseket barnamezős területekre irányítsa?”
népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadja.
A határozat ellen annak a választások hivatalos honlapján való közzétételét követő 15 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben vagy elektronikus dokumentumként a Kúriához címzett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be a Nemzeti Választási Bizottságnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.; levélcím: 1397 Budapest Pf: 547., e-mail: nvb@nvi.hu). A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2020. március 20-án 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A felülvizsgálati kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.
Indokolás
I.
[A benyújtás körülményei, az NVI elnök előzetes vizsgálata]
[1] A népszavazásra javasolt kérdést Szervező 2020. február 7-én 9 óra 46 perckor személyesen eljárva nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 3. § (1) bekezdése szerinti hitelesítés céljából. A benyújtás során a népszavazásra javasolt kérdéshez Szervezőt is figyelembe véve 35 választópolgár támogató aláírása került csatolásra, amelyek közül 32 megfelelt az Nsztv. 4. § (3) bekezdésében foglalt törvényi feltételeknek.
[2] A Nemzeti Választási Iroda elnöke az Nsztv. 10. § (1) bekezdésében rögzített hatáskörében eljárva a kérdés benyújtásától számított 5 napon belül elvégezte a kezdeményezés előzetes formai vizsgálatát. Tekintettel arra, hogy a népszavazási kezdeményezés a jogszabályi követelményeknek megfelelt, azt a Nemzeti Választási Bizottság elé terjesztette.
II.
[Az országos népszavazás funkciója]
[3] Az Nsztv. 11. §-a szerint a Nemzeti Választási Bizottság a kérdést akkor hitelesíti, ha az az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek megfelel.
[4] Az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése alapján az országos népszavazás funkciója az, hogy az Országgyűlést a népszavazásra feltenni kívánt kérdés tekintetében meghatározott irányú döntésre kényszerítse. A népszavazásnak mint a közvetlen hatalomgyakorlás eszközének kivételes jellegéből fakadóan a népszavazáshoz való jog több feltétel együttes fennállása esetén gyakorolható: a rendeltetésszerű joggyakorlás mellett a nép csak olyan kérdésben ragadhatja magához a döntést, amely a képviseleti szerv, azaz az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.
[5] Ez utóbbi rendelkezést az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdése rögzíti, amely kimondja, hogy országos népszavazás tárgya csak az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet. E rendelkezés korlátját az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésében meghatározott kivett vagy ún. tiltott tárgykörök képezik. E kérdésekben annak ellenére sem kezdeményezhető és tartható népszavazás, hogy egyébként az az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozik.
III.
[A népszavazási egyértelműség vizsgálata]
[6] A népszavazásra javasolt kérdéssel szemben az Alaptörvénynek való megfelelésen túl elvárás az is, hogy tegyen eleget a népszavazási egyértelműség követelményének is. Az egyértelműség tartalmát az Nsztv. 9. § (1) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg: „[a] népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.” A népszavazási egyértelműség követelménye tehát kétirányú: annak a választópolgár és a jogalkotó tekintetében is fenn kell állnia.
[7] A jogalkotói egyértelműség alapkritériuma, hogy az Országgyűlés számára világos legyen az, hogy a népszavazás eredménye pontosan mire kötelezi, valamely jogalkotástól való tartózkodásra vagy éppen ellenkezőleg, jogalkotásra. Ez utóbbinak, konkrétnak és határozottnak kell lennie, azaz a törvényalkotó számára világosnak kell lennie, hogy milyen tartalmú és irányú jogalkotásra köteles annak érdekében, hogy a népszavazási kezdeményezés célba érjen.
[8] A választópolgári egyértelműség követelményével összefüggésben a Nemzeti Választási Bizottság utal a Kúria következetes joggyakorlatára (Knk.IV.37.132/2016/4., Knk.IV.37.458/2015/3., Knk.IV.37.457/2015/3., Knk.IV.37.356/2015/2., Kvk.37.300/2012/2. számú végzések), mely szerint a kérdéssel szembeni követelmény, hogy az világos és kizárólag egyféleképpen értelmezhető legyen, feleljen meg a magyar nyelv nyelvtani szabályainak, a választópolgárok jól értsék a kérdés lényegét, hogy tudatosan és átgondoltan tudják leadott szavazataikkal a jogaikat gyakorolni (ún. választópolgári egyértelműség). Amennyiben a népszavazási kérdés pontosan nem értelmezhető, akkor a népszavazáshoz való jog tudatos döntés hiányában csak formálisan érvényesülhet. Nem tekinthető legitimnek az a népszavazás, amelyen a választópolgár nem tudja pontosan, hogy miről szavaz.
[9] Jelen eljárásban tárgyalt népszavazási kezdeményezés célja, hogy az Országgyűlés törvényben tiltsa meg a természetes élőhelyek és a települési zöldterületek fejlesztési célú felhasználását és a további fejlesztéseket barnamezős területekre irányítsa.
[10] A népszavazási kérdés egyértelműségének egyik alapkritériuma a magyar nyelvtani szabályoknak való megfelelés. A Knk.VII.37.326/2017/3. számú döntése szerint sem a választópolgári, sem a jogalkotói egyértelműséget nem elégíti ki, ha a kérdés tartalma bizonytalan, megtévesztő, két részkérdése van, amelyre ellentétes válasz adható. Szervező által hitelesítés céljából benyújtott kérdést elemezve megállapítható, hogy az egy összetett mondatból áll és két kérdést tartalmaz, hiszen a kezdeményezés egyrészt azt célozza, hogy az Országgyűlés jogszabályban tiltsa meg a természetes élőhelyek és a települési zöldterületek fejlesztési célú felhasználását, másrészt azt indítványozza, hogy az Országgyűlés a további fejlesztéseket barnamezős területekre irányítsa.
[11] A két részkérdés a Bizottság álláspontja szerint nem mutat olyan szoros oksági összefüggést, amely indokolná egy kérdésbe foglalásukat. Az első kérdés fejlesztési tilalmat határoz meg, bizonyos jellegű, környezetvédelem, természetvédelem szempontjából értékes területeket igyekszik kizárni. A második kérdés ezzel ellentétben kijelölné a fejlesztések lehetséges földrajzi területét. Itt az ökológiai szempont már nem védelmi jellegű, hiszen már károsodott, esetlegesen szennyeződött, jelenleg kihasználatlan területek felhasználására kötelezne a népszavazás.
[12] Életszerű a választópolgárok egy részénél a kérdések ellentétes irányú megválaszolása igényének feltételezése is. A barnamezős területek szűk köre indukálja azt a feltételezést, hogy olyan választópolgárok, akik támogatnák az első részkérdést, egyidőben nemmel szavaznának a második részkérdésre, ha lakóhelyük közelében – barnamezős terület hiányában – az eredményes népszavazás lehetetlenné tenné fejlesztések megvalósítását.
[13] Szervező által hitelesítés céljából benyújtott kérdés a „természetes élőhely” kifejezést használja, amely elsősorban az uniós jogban használt fogalom, és nem azonos, de hasonló formában nemzetközi szerződésekben is megtalálható. Az Európai Unió természetvédelmi jogi anyagának két alappillére az 1979-ben megalkotott Madárvédelmi Irányelv (korábban: 79/409/EGK, jelenleg: 2009/147/EK) és az 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv (A Tanács 92/43/EGK Irányelve a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről). Ez a két irányelv tekinthető a közösségi természetvédelem jogi sarokkövének. Az Élőhelyvédelmi Irányelv tartalmazza a „természetes élőhely” fogalmát, amelyet 1. cikkének b) pontja ekként határoz meg: jellegzetes földrajzi, abiotikus és biotikus tényezők alapján elhatárolható, természetes állapotában megőrzött vagy természetszerű szárazföldi illetve vízi terület. A Rio de Janeiróban 1992. június 13-án aláírt Biológiai Sokféleség Egyezmény kihirdetéséről szóló 1995. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Egyezmény) 2. cikkelye az „élőhely” fogalmat használja: élőhely olyan hely vagy helytípus, ahol egy élőlény vagy populáció a természetben előfordul.
[14] Hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozása a természetvédelmi jogi szabályozás közösségi joggal történő harmonizálását is szükségessé tette. A Tanács 92/43/EGK irányelvének lényeges tartalma ezért megjelenik a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) szabályozási rendszerében is, amelynek 4. § i) pontja szerint az „élőhely: az a meghatározható térbeli egység, ahol adott élő szervezet és állománya (populáció), vagy élőlények életközössége a természeti rendszerben előfordul és a kialakulásához, fennmaradásához, szaporodásához, tenyésztéséhez szükséges környezeti feltételek adottak.” Jelen népszavazási kezdeményezésben a Bizottság álláspontja szerint a fenti hazai szabályozásban megjelenő „élőhely” fogalmak jelölik ki a (természetes) élőhelyek fejlesztési célú felhasználási tilalmának területét.
[15] A népszavazásra benyújtott kérdés másrészt a települési zöldterületek fejlesztési célú felhasználásának tilalmára is irányul, amely azonban az élőhellyel vagy a zöldfelülettel szemben már nem környezetvédelmi vagy természetvédelmi alapú fogalommeghatározás, hanem az építésügy és településrendezés szakterületeit érinti. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdése kimondja, hogy a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen:
1. településfejlesztés, településrendezés,
11. helyi környezet-és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás.
[16] A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 46. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a települési önkormányzat (Budapesten a Fővárosi Önkormányzat is) a környezet védelme érdekében önálló települési környezetvédelmi programot dolgoz ki a 48/E. §-ban foglaltak szerint, amelyet képviselő-testülete (közgyűlése) hagy jóvá. A Kvt. 48/E. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a települési környezetvédelmi programnak a település adottságaival, sajátosságaival és gazdasági lehetőségeivel összhangban - a 48/B. § (2) bekezdésben foglaltakon túl - tartalmaznia kell a zöldfelület-gazdálkodással kapcsolatos feladatokat és előírásokat.
[17] A zöldfelület egy alapvető tájépítészeti fogalom, a zöldterületnél tágabb, egyben azt jelentős részben magába foglaló kategória, amelybe minden növényzettel fedett terület – így a magántulajdonban lévő is - beletartozik.
[18] A zöldterület fogalmát több jogszabály is tartalmazza, azonban azok tartalma eltér egymástól. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) alapján a zöldterület a beépítésre nem szánt területnek az egyik terület-felhasználási egysége, ugyanis az Étv. 2. § 2. pontja kimondja, hogy „Beépítésre nem szánt terület: a település közigazgatási területének a zöldterületi, a közlekedési, a mezőgazdasági, az erdőművelési, illetve az egyéb célra szolgáló része.”
[19] Az Étv. végrehajtási rendelete, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 27. § (1) bekezdése szerint a zöldterület állandóan növényzettel fedett közterület (közpark, közkert), amely a település klimatikus viszonyainak megőrzését, javítását, ökológiai rendszerének védelmét, a pihenést és testedzést szolgálja. A rendelet szövege szerint a zöldterületnek így két típusa van: a közkert és a közpark. Az adott település(rész) zöldterületeit a településszerkezeti terv tartalmazza, amelyet a település testülete határozat formájában elfogad. A zöldterületekre (és az egyéb területfelhasználási kategóriákra) vonatkozó szabályokat a helyi rendeletként elfogadott helyi építési szabályzat tartalmazza.
[20] Az önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanvagyon nyilvántartási és adatszolgáltatási rendjéről szóló 147/1992. (XI. 6.) évi Korm. rendelet (a továbbiakban: Ivkr.) is tartalmazza a zöldterület fogalmát: a forgalomjegyzék az önkormányzati ingatlanvagyon-kataszterhez elnevezésű 4. számú mellékletében foglaltak szerint a zöldterület az állandóan növényzettel fedett közterületet jelenti.
[21] A fent részletesen ismertetett zöldterület-fogalmak tartalmilag eltérnek egymástól, így megállapítható, hogy a kérdés megfogalmazása nem ad egyértelmű útmutatást sem a választópolgár, sem a jogalkotó számára abban, hogy Szervező melyik zöldterület-fogalomra is gondol: az Étv. által definiált, a település közigazgatási területének zöldterületi részére, vagy az OTÉK által használt szűkítő értelmezésre: a közparkokra és közkertekre. Ez a meghatározatlanság pedig mindenképp az egyértelműség sérelmére hat a választópolgár és a jogalkotó tekintetében is, hiszen az Étv. által használt zöldterület-fogalom tágabb értelmű, mint annak az OTÉK által használt fogalma, így abba nem csak a közkertek és a közparkok tartoznak bele.
[22] Ehhez képest lényegesen nagyobb dimenziót nyit a természetes élőhely fogalom használata a kérdésben, amely egyaránt jelenthet zöldterületet, vagy más besorolású területet is. Az eredményes népszavazás alapján ezért a jogalkotó olyan tilalmat hozna létre, amelynek kisebb részét, a zöldterületet az alacsonyabb szintű érintett jogalkotók (Kormány, önkormányzatok) eltérően értelmezhetnék a törvényi tilalom figyelembevételekor. Nagyobb kategóriáját, a természetes élőhely fogalmát pedig nem tudnák összeegyeztetni a rájuk irányadó építési, területrendezési és fejlesztési szabályrendszer elemeivel. A Bizottság megítélése szerint a választópolgárok oldaláról sem lenne egyértelmű, hogy milyen konkrét földrajzi/közigazgatási területeken érvényesülne a fejlesztési tilalom.
[23] További egyértelműségi problémát vet fel a népszavazási kérdés kapcsán a fejlesztési célú felhasználás kifejezés is. Az OTÉK 1. § (1) bekezdése meghatározza, hogy „területet használni, építmény elhelyezésére felhasználni, telket alakítani, építés alapjául szolgáló tervet elkészíteni, építményt építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni, elmozdítani vagy lebontani, továbbá az építmény rendeltetését megváltoztatni e rendelet, valamint a helyi építési szabályzat rendelkezései szerint szabad. Az Étv. 2. § 11. pontja szerint a helyi építési szabályzat az építés rendjét a helyi sajátosságoknak megfelelően megállapító és biztosító települési (fővárosban a kerületi) önkormányzati rendelet, a Duna-parti építési szabályzat és a Városligeti építési szabályzat.
[24] Szervező által hitelesítésre benyújtott kérdésből sem a választópolgárnak, sem a jogalkotónak nem világos, hogy a fejlesztési célú felhasználás kifejezés vajon a beépítés szűkítő értelmezését takarja-e, vagy esetleg mást kell-e érteni alatta, így például beépítési tilalmat vagy teljes változtatási tilalmat. A hatályos szabályozásban zöldterület épület elhelyezésére nem használható, azonban az OTÉK 27. § (3) bekezdése szerint a zöldterületen elhelyezhető a terület rendeltetésszerű használatához szükséges építmény és vendéglátó rendeltetést tartalmazó épület. Az OTÉK 27. § (4) bekezdése a zöldterület telkén elhelyezhető épület maximális beépítési magasságát is meghatározza, amely 7,5 m. Az (5) bekezdése pedig kimondja, hogy közkert esetén a megengedett legnagyobb beépítettség 3 %, a legkisebb zöldfelület aránya pedig 60 %. A közparkok esetében a megengedett legnagyobb beépítettség 3 %, a legkisebb zöldfelület aránya pedig 60 %.
[25] Ha a fejlesztési célú felhasználás kifejezésen a beépítés szűkítő értelmezését kell érteni, akkor ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az adott területet akár le is lehet aszfaltozni, azonban például gyárat vagy egyéb ipari beruházást azon a területen nem lehet létrehozni. Ezzel szemben a szélesebb tilalom teljes építési korlátozást vagy akár a növényzet rendezését (pl. faültetést, vízpótlást, invazív növények és állatfajok terjedésének megakadályozását) is lehetetlenné tenné.
[26] Ezek a körülmények a jogalkotó számra nem teszik kellően pontossá a jogalkotási feladatot, és a választópolgárok sem láthatják át a kérdés megválaszolásakor, hogy milyen terjedelmű korlátozás születik majd meg választásuk eredményeként.
[27] A Bizottság vizsgálta továbbá a barnamezős területek fogalmát és azok megvalósítani kívánt kizárólagos helyzetét a fejlesztéseknél a kérdés egyértelműségének szempontjából. Az egyes törvényeknek az épített és a természeti környezet védelmével, valamint a kulturális örökségvédelemmel összefüggő módosításáról szóló 2019. évi LXIV. törvény kiegészítette az Étv-t, amelynek 2. § 43. pontja így most már a barnamezős terület fogalmát is tartalmazza: olyan földrészlet vagy földrészletek összessége - ide nem értve a mező- és erdőgazdasági területeket -, amely elsősorban ipari, kereskedelmi, közlekedési vagy honvédelmi célú felhasználást követően felhagyottá, alulhasznosítottá vagy leromlott állapotúvá vált, jellemzően környezetszennyezéssel terhelt, ugyanakkor környezeti és műszaki beavatkozással értéknövelt, fejleszthető területté alakítható. Az Étv. 8. § (7) bekezdése pedig kimondja, hogy ha a települési (a fővárosban a fővárosi, illetve a kerületi) önkormányzat közigazgatási területén van barnamezős terület, azt az érintett települési önkormányzat köteles 2021. december 31-ig a településrendezési eszközében a barnamezős területeket lehatárolni, továbbá a településfejlesztési koncepció és integrált településfejlesztési stratégia felülvizsgálata során a barnamezős területek fejlesztési és újrahasznosítási lehetőségeit meghatározni.
[28] A 2014-ben megjelent Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció (a továbbiakban: OFTK) szerint a takarékos és átgondolt területhasználat a legfontosabb térhasználati elvek egyike. Ennek megfelelően kulcsfontosságú a kihasználatlan barnamezős területek, más néven rozsdaövezetek jobb kihasználása és integrációja a települések növekedésébe. Minderre tekintettel az OFTK kimondja, hogy zöldmezős fejlesztések helyett barnamezős fejlesztések szükségesek, a fejlesztések helykiválasztásánál pedig elsőbbséget kell élveznie a barnamezős területeknek. Cél az is, hogy a városok szétterülése helyett a települések hasznosítsák újra, rehabilitálják a barnamezős területeket, tájsebeket a fenntartható területgazdálkodás keretében.
[29] A kérdés alapján tehát a települési önkormányzatoknak a közigazgatási területükön tervezett bármilyen „további fejlesztést” barnamezős területre kellene „irányítani”. E megfogalmazás alapján – különösen az „irányítani” kifejezés bizonytalansága miatt – nem egyértelmű, hogy az Országgyűlésnek a törvényben olyan szabályozást kell-e kialakítania, amely szerint a fejlesztéseket csak barnamezős területen lehet végrehajtani, vagy olyat, amelynek feltételrendszere előnyben részesíti a barnamezős területek fejlesztését így ebbe az irányba tereli a fejlesztéseket. Az előbbi értelmezés ugyanakkor a gyakorlatban a településen található, barnamezőnek nem minősülő, kihasználatlan beépített területek (pl.: üres lakóépületek) hasznosítását is lehetetlenné tenné.
[30] Szervező kérdése nem ad iránymutatást arra az esetre sem, hogy mi a helyzet akkor, ha a településen nincsen barnamezős terület. Szervező által megfogalmazott kérdés alapján ugyanis a barnamezős területtel nem rendelkező települések esetében ez mintegy fejlesztési korlátként jelentkezne: ha nincs barnamezős terület, akkor nem lesz lehetséges fejlesztés sem. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy ezeken a településeken nem lehetne például munkahelyteremtő beruházásokat létrehozni.
[31] Ez a körülmény azonban nem csak a jogszabályi ismeretet feltételezi a választópolgárnál a kérdés megválaszolásakor, hanem annak tételes ismeretét, hogy hol vannak barnamezős területek, és hogy a korlátozás hogyan fogja érinteni a megvalósuló fejlesztéseket. Ilyen ismeretek hiányában a népszavazás következményeit nem láthatja át.
[32] A fent ismertetett szabályozás alapján megállapítható, hogy az országos népszavazás által szabályozni kívánt tárgykör komplex jellegű, amelynek tartalmát egy nagyon szerteágazó, összetett szabályozási rendszer határozza meg. Az alapvető fogalmakat és követelményeket tartalmazó Étv.-n és az általános részletszabályokat rögzítő OTÉK-en túl, a Ktv.-n és a helyi építési szabályzaton és rendeleten át az Élőhelyvédelmi Irányelv, az Egyezmény, valamint a Tvt. is tartalmaz a tárgykörre vonatkozó előírásokat.
[33] Mindezek alapján megállapítható, hogy a kérdés bár a társadalom széles rétegét érinti, valójában olyan bonyolult szakpolitikai kérdést rejt magában, amelynek megértéséhez a választópolgároknak átfogó, a településrendezés és településfejlesztés, valamint a helyi környezet-és természetvédelemre vonatkozó és azt befolyásoló jellemzőivel kapcsolatos szempontokat egyaránt figyelembe vevő, értékelő és átlátó szemléletre, tudásra lenne szükségük, amely tőlük alapvetően nem várható. Ezért a választópolgár döntése meghozatalakor nem lehetne tisztában azzal, hogy a kérdésre igennel vagy nemmel szavazás esetén döntésének milyen következményei lennének. Így a választópolgárok nem képesek átlátni a döntésük következményeit. Az Alkotmánybíróság a 26/2007. (IV. 25.) AB határozatában kifejtette, hogy az egyértelműség részének tekintendő az is, hogy a népszavazási kérdésben foglalt döntési kötelezettség következményei ne legyenek beláthatatlanok.
[34] Ezen túl a Kúria több eseti döntésében (Knk.IV.37.391/2017/3., Knk.VII.37.411/2017/3.) is rámutatott arra, hogy sérti a kérdés-egyértelműség követelményét, ha a választópolgárnak a feltett kérdés alapján nincs módjában átlátni a döntése érdemi következményeit, mert annak nem ismerheti lényegi összefüggéseit, ugyanis ahhoz olyan speciális szakmai, információbeli ismeretek kellenének, ami nem várható el.
[35] Fentiek alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a kérdés nem felel meg az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében rögzített népszavazási egyértelműség követelményének, amely miatt az Nsztv. 11. §-a alapján a kérdés hitelesítése megtagadásának van helye.
IV.
[A határozat alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések]
[36] A határozat az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdésén, az Élőhelyvédelmi Irányelv 1. cikk b) pontján, az Egyezmény 2. cikkelyén, az Tvt. 4. § i) pontján, a Mötv. 13. § (1) bekezdésén, a Kvt. 46. § (1) bekezdésének b) pontján, 48. § (3) bekezdésén, a 48/E § (1) bekezdésének c) pontján, az Étv. 2. § 2., 11., és 43. pontjain, a 8. § (7) bekezdésén, az OTÉK 1. § (1) bekezdésén, a 27. § (1), (3), (4) és (5) bekezdésein, az Ivkr. 4. számú mellékletén, az Nsztv. 9. § (1) bekezdésén és a 11. §-án, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás az Nsztv. 29. § (1) bekezdésén és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 223-225. §-án, az illetékekről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, valamint a 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.
Budapest, 2020. március 5.
Dr. Rádi Péter
a Nemzeti Választási Bizottság
elnöke