A Nemzeti Választási Bizottság
44/2021. számú határozata
A Nemzeti Választási Bizottság a dr. Szele Ferenc (a továbbiakban: Szervező) magánszemély által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában – 13 igen és 1 nem szavazattal – meghozta a következő
határozatot:
A Nemzeti Választási Bizottság az
„Egyetért-e Ön azzal, hogy azt a 21. életévét betöltött személyt, aki 12 évnél fiatalabb gyermek sérelmére szexuális erőszakot, kényszerítést követ el azt elmeállapotától függetlenül kasztrálják?”
népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadja.
A határozat ellen annak a választások hivatalos honlapján való közzétételét követő 15 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben vagy elektronikus dokumentumként a Kúriához címzett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be a Nemzeti Választási Bizottságnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.; levélcím: 1397 Budapest Pf: 547., e-mail: nvb@nvi.hu). A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2021. október 21-én 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A felülvizsgálati kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.
Indokolás
I.
[A benyújtás körülményei, az NVI elnök előzetes vizsgálata]
[1] A népszavazásra javasolt kérdést Szervező 2021. augusztus 23-án postai úton nyújtotta be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 3. § (1) bekezdése szerinti hitelesítés céljából. A benyújtás során a népszavazásra javasolt kérdéshez a Szervezőt is beleértve huszonnyolc választópolgár támogató aláírása került csatolásra, amelyek közül huszonöt megfelelt az Nsztv. 4. § (3) bekezdésében foglalt törvényi feltételeknek.
[2] A Nemzeti Választási Iroda elnöke az Nsztv. 10. § (1) bekezdésében rögzített hatáskörében eljárva a kérdés benyújtásától számított 5 napon belül elvégezte a kezdeményezés előzetes formai vizsgálatát. Tekintettel arra, hogy a népszavazási kezdeményezés a jogszabályi követelményeknek megfelelt, azt a Nemzeti Választási Bizottság elé terjesztette.
II.
[Az országos népszavazás funkciója]
[3] Az Nsztv. 11. §-a szerint a Nemzeti Választási Bizottság a kérdést akkor hitelesíti, ha az az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek megfelel.
[4] Az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése alapján az országos népszavazás funkciója az, hogy az Országgyűlést a népszavazásra feltenni kívánt kérdés tekintetében meghatározott irányú döntésre kényszerítse. A népszavazásnak mint a közvetlen hatalomgyakorlás eszközének kivételes jellegéből fakadóan a népszavazáshoz való jog több feltétel együttes fennállása esetén gyakorolható: a rendeltetésszerű joggyakorlás mellett a nép csak olyan kérdésben ragadhatja magához a döntést, amely a képviseleti szerv, azaz az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.
[5] Ez utóbbi rendelkezést az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdése rögzíti, mely kimondja, hogy országos népszavazás tárgya csak az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet. E rendelkezés korlátját az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésében meghatározott kivett vagy ún. tiltott tárgykörök képezik. E kérdésekben annak ellenére sem kezdeményezhető és tartható népszavazás, hogy egyébként azok az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartoznak.
III.
[A népszavazási egyértelműség vizsgálata]
[6] A népszavazásra javasolt kérdéssel szemben az Alaptörvénynek való megfelelésen túl elvárás az is, hogy tegyen eleget a népszavazási egyértelműség követelményének. Az egyértelműség tartalmát az Nsztv. 9. § (1) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg: „[a] népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.” A népszavazási egyértelműség követelménye tehát kétirányú: annak a választópolgár és a jogalkotó tekintetében is fenn kell állnia.
[7] A jogalkotói egyértelműség alapkritériuma, hogy az Országgyűlés számára világos legyen az, hogy a népszavazás eredménye pontosan mire kötelezi, valamely jogalkotástól való tartózkodásra vagy éppen ellenkezőleg, jogalkotásra. Ez utóbbinak, konkrétnak és határozottnak kell lennie, azaz a törvényalkotó számára világosnak kell lennie, hogy milyen tartalmú és irányú jogalkotásra köteles annak érdekében, hogy a népszavazási kezdeményezés célba érjen.
[8] A választópolgári egyértelműség követelményével összefüggésben a Nemzeti Választási Bizottság utal a Kúria következetes joggyakorlatára (Knk.IV.37.132/2016/4., Knk.IV.37.458/2015/3., Knk.IV.37.457/2015/3., Knk.IV.37.356/2015/2., Kvk.37.300/2012/2. számú végzések), amely szerint a kérdéssel szembeni követelmény, hogy az világos és kizárólag egyféleképpen értelmezhető legyen, feleljen meg a magyar nyelv nyelvtani szabályainak, a választópolgárok jól értsék a kérdés lényegét, hogy tudatosan és átgondoltan tudják leadott szavazataikkal a jogaikat gyakorolni (ún. választópolgári egyértelműség). Amennyiben a népszavazási kérdés pontosan nem értelmezhető, akkor a népszavazáshoz való jog tudatos döntés hiányában csak formálisan érvényesülhet. Nem tekinthető legitimnek az a népszavazás, amelyen a választópolgár nem tudja pontosan, hogy miről szavaz.
[9] A Kúria Knk.VII.37.371/2017/2. számú határozatában az egyértelműség vonatkozásában arra mutatott rá, hogy a választópolgárnak tudatában kell lennie, hogy mi a népszavazási kérdés valódi tartalma, annak milyen tényleges hatása lehet, és az eredményes népszavazást követően a kérdéshez kapcsolódó jogviszonyok hogyan változhatnak.
[10] A kezdeményezésben írt kérdés célja, hogy egy új, a hatályos szabályozásban nem szereplő szankciót lehessen alkalmazni az abban megjelölt bűncselekmények elkövetőivel szemben. Tekintettel arra, hogy Magyarországon minden bűncselekmény törvényi tényállása és minden, a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben – természetes személlyel szemben – alkalmazható szankció egységesen egy jogszabályban, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényben (a továbbiakban: Btk.) szerepel, a kérdés nyilvánvalóan a Btk. módosítására (is) irányul.
[11] A kérdésegyértelműség vizsgálata során a Nemzeti Választási Bizottság figyelemmel volt arra is, hogy – éppen a kilátásba helyezett büntetőjogi szankció súlya miatt – a büntetőjogalkotás tekintetében az Alkotmánybíróság még hangsúlyosabban vizsgálja a normavilágosság, egyértelműség, kiszámíthatóság követelményét, mint más jogágakat érintő jogalkotás esetén. {Vesd össze: 3258/2015. (XII. 22.) AB határozat, Indokolás [24]}
[12] A kérdésben használt „elmeállapotától függetlenül” kifejezés arra utal, hogy a Szervező a kasztrálást az anyagi jogi bűnösség [Btk. 7-8. §] mint a büntetőjogi felelősségre vonás egyik feltételétől függetlenül alkalmazandó szankcióként kívánja megvalósítani. Ugyanakkor a hatályos Btk. rendszerében a kóros elmeállapot – amennyiben az képtelenné teszi a cselekmény megvalósítóját a cselekménye következményeinek a felismerésére, vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék – büntethetőséget kizáró okként került kodifikálásra [Btk. 17. § (1) bekezdés], azaz az ilyen állapotban lévő személyt – bűnösség hiányában – nem lehet büntetőjogilag felelősségre vonni, így a büntetőjogi jogkövetkezményként büntetést sem lehet vele szemben kiszabni. Ezzel szemben a büntetőjogi szankciók másik nagy csoportjának, az intézkedéseknek [Btk. 63. §] az alkalmazása nem feltétlenül kötődik a büntetőjogi felelősség megállapításához. Az elkobzás, vagyonelkobzás, és elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tétele – mint büntetőjogi intézkedés – ugyanis büntetőjogi felelősség megállapítása nélkül is, míg a kényszergyógykezelés intézkedés – egyéb feltételek fennállása mellett – éppen a kóros elmeállapotuk miatt nem büntethető elkövetőkkel szemben alkalmazható. Tehát önmagában az „elmeállapotától függetlenül” fordulat nem teszi kizárttá azt, hogy a kasztráció mint büntetőjogi intézkedés a hatályos Btk-ba beillesztésre kerülhessen.
[13] A Nemzeti Választási Bizottság vizsgálta, hogy a kezdeményezésben írt kérdés megfelelő pontossággal határozza-e meg azon bűncselekmények körét, amelynek az elkövetőivel szemben alkalmazni kívánja a kilátásba helyezett szankciót. Megállapítható, hogy a kérdés – annak bizonytalansága folytán – nem felel meg sem a jogalkotói, sem a választópolgári egyértelműség követelményének, az alábbiak okán.
[14] A hitelesítés céljából benyújtott népszavazási kezdeményezés a „szexuális erőszak, kényszerítés” fordulatot használja, amely – a szószerinti értelmezést alapul véve – a Btk. 197. §-ába ütköző szexuális erőszak bűntette és a Btk. 195. §-ába ütköző kényszerítés bűntette elnevezésű bűncselekmények elkövetőivel szemben tenné alkalmazhatóvá a kasztrálást mint szankciót.
[15] A szóban forgó bűncselekmények Btk. rendszerében való elhelyezkedését figyelembe véve a kérdés ugyanakkor úgy is értelmezhető, hogy a Szervező szándéka a szexuális erőszak bűntette mellett valójában nem a kényszerítés bűntette, hanem a Btk. 196. §-ába ütköző szexuális kényszerítés bűntette elnevezésű bűncselekmény elkövetői vonatkozásában helyezné kilátásba az említett büntetőjogi jogkövetkezményt. Az említett bűncselekmények alapeseti törvényi tényállása – követve a Btk.-beli elhelyezkedésüket – a következők szerint szól:
Kényszerítés: aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. [Btk. 195. §]
Szexuális kényszerítés: aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. [Btk. 196. § (1) bekezdés]
Szexuális erőszak: szexuális erőszakot követ el, és bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki
- a szexuális kényszerítést erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követi el,
- más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát szexuális cselekményre használja fel. [Btk. 197. § (1) bekezdés]
Szexuális erőszakot követ el az is, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő, aki tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez vagy végeztet. [Btk. 197. § (2) bekezdés]
[16] A Nemzeti Választási Bizottság rögzíti, hogy a kényszerítés bűntettét a Btk. az emberi szabadság elleni bűncselekmények körében szabályozza és figyelemmel a bűncselekmény alternatívitására („ha más bűncselekmény nem valósul meg”), valamint arra, hogy a Btk. külön törvényi tényállásban szabályozza a szexuális kényszerítés bűntettét, a kényszerítés bűntette nemi, szexuális aspektussal nem rendelkezik, így komoly kétely merül fel a tekintetben, hogy a Szervező e bűncselekményhez kívánta volna kapcsolni a kasztrálást mint szankciót.
[17] A kényszerítés bűntettével szemben a szexuális erőszak bűntettét és a szexuális kényszerítés bűntettét a nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmények között tárgyalja a Btk. Ugyanakkor, ha ezt az értelmezést vesszük alapul, akkor viszont azt szükséges megállapítani, hogy 12. életévet be nem töltött személy sérelmére nem követhető el a szexuális kényszerítés bűntette, ugyanis a Btk. 197. § (2) bekezdése értelmében minden, 12. életévet be nem töltött passzív alany vonatkozásában alkalmazott szexuális cselekmény szexuális erőszak bűntettének minősül attól függetlenül, hogy ennek során kifejtenek-e bármiféle kényszerítést. Ez alapján viszont értelmezhető úgy a kérdés, hogy a Szervező a szexuális erőszak bűntette és a kényszerítés bűntette bűncselekmények elkövetőivel szemben kívánja a szóban forgó büntetőjogi jogkövetkezményt alkalmazni.
[18] Megállapítható tehát, hogy a kérdés – a szóba jöhető bűncselekményi kör meghatározása tekintetében – nagyfokú bizonytalanságot hordoz és legalább kétféleképpen értelmezhető, így nem teljesíti az egyértelműség követelményét, ugyanis a választópolgár nincs tisztában azzal, hogy pontosan miről szavaz, valamint egy érvényes és eredményes népszavazás esetén a jogalkotó nem tudja egyértelműen eldönteni, hogy pontosan milyen jogalkotásra is köteles.
[19] A Nemzeti Választási Bizottság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a „kasztrálás” mint büntetőjogi szankció meghatározása teljesíti-e az egyértelműség követelményét.
[20] A kasztráció fogalmi meghatározását jogszabály nem tartalmazza, a tevékenység ivartalanítást, azaz ivarmirigyek működésének megszüntetését jelenti. A végrehajtás módszere alapján különbség van a sebészi kasztráció és a gyógyszeres (kémiai) kasztráció között, míg előbbi a herék és mellékherék műtéti úton való eltávolítását jelenti, utóbbi esetén a szervezet tesztoszteron szintjének gyógyszerekkel való csökkentése történik meg. Fontos különbség a két eset között, hogy míg a sebészi kasztráció értelemszerűen visszafordíthatatlan következménnyel jár, addig a kémiai kasztráció egy reverzibilis folyamat, a kívánt hatás addig áll fenn, ameddig a gyógyszerek adagolása történik. A kasztrálás tehát – bármelyik formáját is értjük alatta – egy orvos által végzett, illetve orvos által felügyelt tevékenység. Figyelemmel erre a tényre és a beavatkozás súlyára, a kasztráció mint tisztán orvosi beavatkozás beleegyezéshez kötött [vesd össze: az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 15. § (2) és (3) bekezdés], ugyanakkor mint lehetséges büntetőjogi szankció, nyilvánvalóan felmerül a beleegyezés mellőzése is.
[21] A fentiekre figyelemmel a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a kérdésben szereplő kasztráció kifejezés sem teljesíti az egyértelműség feltételét, mert legalább négyféle, különböző – és eltérő mértékű jogkorlátozással járó – jelentést hordoz magában az alábbiak szerint:
- önkéntes sebészi kasztráció,
- nem önkéntes sebészi kasztráció,
- önkéntes kémiai kasztráció,
- nem önkéntes kémiai kasztráció.
[22] Ennek megfelelően a választópolgár nincs tisztában azzal, hogy pontosan miről szavaz, abban az esetben pedig, ha átlátja a lehetséges jelentéseket, előfordulhat, hogy azért nem tudná kifejezni álláspontját a kérdéssel kapcsolatban, mert lenne olyan formája a kasztrációnak, amit támogatna (pl. az önkéntes kémiai kasztráció), ugyanakkor lenne olyan következmény, amit viszont nem (pl. nem önkéntes sebészi kasztráció), viszont a kérdés – differenciálatlansága folytán – nem alkalmas a különböző súlyú jelentéstartalmak közötti választásra. Ugyanezen okból pedig egy érvényes és eredményes népszavazás esetén a jogalkotó nem tudja egyértelműen eldönteni, hogy pontosan milyen jogalkotásra is köteles.
[23] A Nemzeti Választási Bizottság az egyértelműség kapcsán szükségesnek tartja megjegyezni az alábbiakat is.
[24] A Nemzeti Választási Bizottság a fentiekben (lásd Indokolás [12]) abból indult ki, hogy a jelenleg hatályos szabályozás nem zárja ki a kasztrálás büntetőjogi szankcióként való alkalmazását önmagában amiatt, hogy azt a Szervező az „elmeállapottól függetlenül” kívánja bevezetni. Ugyanakkor a büntetőjogi szankciók alkalmazásával kapcsolatos alkotmánybírósági gyakorlatot figyelembe véve a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a kérdésben szereplő „kasztrálás” kifejezés a differenciálatlansága okán fennálló többféle jelentéstartalma – mint büntetőjogi szankcióval kapcsolatban – alappal veti fel azt, hogy annak bizonyos megvalósulási formái – a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmába ütközése folytán – nemzetközi szerződésből eredő kötelezettséget sértenek, illetve az Alaptörvénnyel sincsenek összhangban. A Nemzeti Választási Bizottság e vizsgálatát azonban ehelyütt, a kérdésegyértelműség kapcsán tartja indokoltnak elvégezni, ugyanis – ahogy utalt rá – a széles skálán mozgó lehetséges értelmezési lehetőségek közül csak bizonyos, de nem feltétlenül minden esetben merül fel az említett tiltott tárgykörök kérdése, emellett a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekkel és az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezési lehetőségek száma is több lehet.
[25] Az Alkotmánybíróság korábban elvi éllel szögezte le, hogy „(…) a büntetési rendszer kialakításánál a törvényhozó szabadsága széles körben érvényesül. Bizonyos bűnelkövetői csoportok külön kezelése, súlyosabb megbüntetésük elvi lehetőségének biztosítása büntetőpolitikai kérdés. Az Alkotmánybíróságnak nem feladata a büntetőpolitikai célok, követelmények helyességéről és indokairól, így különösen azok célszerűségéről és hatékonyságáról dönteni, azt azonban vizsgálhatja, hogy a büntetéskiszabás rendjével kapcsolatos szabályok megállapítására vonatkozó diszkrecionális jogával összefüggésben a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alaptörvény valamely rendelkezésével. Az Alkotmánybíróságnak tehát arra van jogosítványa, hogy a büntetőpolitikát az Alaptörvény vonatkozó rendelkezései alapján vizsgálja meg, ennek során pedig különös tekintettel legyen az alapvető jogok védelmének alkotmányos büntetőjogi garanciáira. Alkotmányjogilag az nem kérdőjelezhető meg, hogy egy adott büntetőjogi szankció alkalmas-e a büntetőpolitikai célok elérésére, de a szankció alkalmazás jogszabályi feltételeinek alkotmányossága vizsgálható.” {23/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [33]-[34]}
[26] Az Alkotmánybíróság a 32/2014. (XI.3.) AB határozatában a következők szerint foglalta össze az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés – az Emberi Jogok Európai Egyezményében (a továbbiakban: Egyezmény) is garantált – tilalmával kapcsolatos gyakorlatát: „[a]z Egyezmény 3. cikkében foglaltakat az EJEB a demokratikus társadalom legalapvetőbb értékei egyik biztosítékának tekinti, amely a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés abszolút tilalmát írja elő, függetlenül a körülményektől és az áldozat viselkedésétől {Chahal kontra Egyesült Királyság [GC] (22414/93.), 1996. november 15., 79. bekezdés; Labita kontra Olaszország [GC] (26772/95.), 2000. április 6., 119. bekezdés}. A 3. cikkben felsorolt tilalmak közös vonása, hogy mindegyikük bizonyos fokú testi és/vagy lelki gyötrelmet, szenvedést, illetve fájdalmat okoz az érintett egyén számára. Az EJEB joggyakorlata szerint az említett fogalmak (kínzás, embertelen bánásmód vagy büntetés, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés) között egyfelől az okozott szenvedés intenzitása alapján lehet különbséget tenni. Ennek megfelelően a legsúlyosabbnak minősülő kínzás megállapításának feltétele, hogy az áldozattal szemben kifejtett magatartás nagyfokú szenvedést okozzon az érintettnek {Írország kontra Egyesült Királyság (5310/71.), 1978. január 18., 167. bekezdés}. Emellett az EJEB – összhangban a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód elleni ENSZ egyezményben foglaltakkal – a kínzást olyan, fájdalomokozásra irányuló, szándékos magatartásként fogja fel, amelynek célja – egyebek mellett – információk megszerzése és az érintett megfélemlítése {Salman kontra Törökország (21986/93.), 2000. június 27., 114. bekezdés}. Embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek minősül minden olyan, az érintettnek komoly testi és/vagy lelki szenvedést okozó magatartás, amely nem éri el a kínzás megállapításához szükséges mértéket, illetve hiányzik a fentiekben említett szándékosság és célzat {Írország kontra Egyesült Királyság (5310/71.), 1978. január 18., 167. bekezdés; Ramirez Sanchez kontra Franciaország [GC], (59450/00.), 2006. július 4., 118. bekezdés}. A tilalmak közül a megalázó bánásmód vagy büntetés jár a legenyhébb szenvedéssel, az e körben értékelhető magatartás jellemzően alsóbbrendűségi érzésben megnyilvánuló lelki gyötrelmet okoz elszenvedőjének. Annak megítélésekor, hogy egy bánásmód megalázó-e, figyelembe kell venni azt is, hogy annak célja az érintett személy megalázása vagy lealacsonyítása volt-e, és hogy ennek következményeként károsan befolyásolta-e annak személyiségét, a 3. cikket sértő módon {Raninen kontra Finnország (20972/92.), 1997. december 16., 55. bekezdés; Peers kontra Görögország, (28524/95.), 2001. április 19., 68. bekezdés}. Ugyanakkor az EJEB azt is hangsúlyozta, hogy az említett szándék hiánya nem feltétlenül zárja ki az Egyezmény 3. cikkének megsértését {Riad és Idiab kontra Belgium (29787/03.), 2008. január 24., 95. bekezdés}. Az EJEB rögzítette, hogy embertelen, megalázó bánásmód, illetve büntetés mértékének – ahhoz, hogy a 3. cikk hatálya alá tartotton – el kell érnie egy minimális szintet, amelynek megítélése relatív, függ az adott eset valamennyi körülményétől, így a bánásmód időtartamától, fizikai és mentális hatásaitól, és egyes esetekben az áldozat nemétől, korától és egészségi állapotától {Írország kontra Egyesült Királyság (5310/71.), 1978. január 18., 162. bekezdés; Peers kontra Görögország, (28524/95.), 2001. április 19., 67. bekezdés}.” {Indokolás [33]-[37]}
[27] Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy az Alaptörvény ugyan külön cikkben szabályozza az emberi élethez és méltósághoz való jogot (II. cikk) és a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód, illetve büntetés tilalmát (III. cikk), az alkotmányozó hatalom normaszerkesztési módja csupán formai különállást valósít meg, így az Alkotmánybíróság értelmezésében a III. cikk (1) bekezdésében megjelenő tilalmak az emberi élethez és méltósághoz való jog megsértése tilalmának önálló, speciális megfogalmazásai is egyben. E felfogás összhangban van az Egyezmény 3. cikkének EJEB által kibontott tartalmával is, amely szerint az említett tilalmak megszegése az emberi méltóság sérelmét is jelenti. {32/2014. (XI.3.) AB határozat, Indokolás [46]}
[28] A Nemzeti Választási Bizottság a fentiek alapján – felidézve az Alkotmánybíróságnak azt a megállapítását, amely szerint az egyének helyzetében jogilag ugyan az elítélés, ám ténylegesen a végrehajtás ténye váltja ki az érzékelhető változást [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.]; illetve azt a megállapítását, hogy az elítélt nem tárgya a büntetés-végrehajtásnak, hanem alanya, akinek jogai és kötelezettségei vannak [13/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001, 177, 193.] – megállapítja, hogy a kérdésben szereplő szankció lehetséges értelmezései közül van olyan (így például az elítélt akaratától független, sebészi kasztráció bizonyosan), amely egy érvényes és eredményes népszavazás esetén az Országgyűlésre nézve az Egyezményből eredő nemzetközi kötelezettséggel ellentétes és ezzel párhuzamosan az Alaptörvény sérelmét előidéző jogalkotási kötelezettséget jelentene.
[29] Végül a Nemzeti Választási Bizottság rögzíti azt is, hogy a kérdés megfogalmazásmódja arra utal, hogy az említett szankciót a bíróságnak mérlegelés nélkül szükséges kiszabnia, ha a kérdésben jelzett életkori feltételek beálltak és az említett bűncselekményi kör valósult meg. Ezentúl további, az elkövető személyét érintő feltételt a kérdés nem tartalmaz. Mindez – attól függően, hogy a kasztrációnak melyik, a fentiekben jelzett jelentéstartalmát vesszük alapul – további alkotmányossági aggályokat is felvethet. Ugyan az alkotmánybírósági gyakorlat értelmében önmagában nem okoz alaptörvény-ellenességet az, ha a büntetéskiszabással kapcsolatosan a jogalkotó kötelezően alkalmazandó rendelkezéseket ír elő [lásd 13/2002 (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 85, 94.], de fontos garancia az is, hogy ugyan „(…) a jogkövetkezményeket kizárólag a törvényalkotó határozhatja meg, a konkrét esetben történő alkalmazás esetén a kompetencia azonban megoszlik a jogalkotó és a jogalkalmazó között. (…) Az egyes bűncselekmények természetéhez és súlyához igazodó büntetési rendszer és a büntetéskiszabás normatív előírásai együttesen szolgálják a jogállami büntetés funkcióját, a társadalom védelmét, a szankcióval történő arányos és megérdemelt viszonzást, valamint a speciális és a generális prevenciót. (1214/B/1990. AB határozat, ABH 1995, 571, 577.) A büntetés kiszabása során figyelembe kell venni a bűnelkövető személyi körülményeit, többek között az elkövető előéletét, a bűnismétlést, valamint az egyéb enyhítő és súlyosító körülményeket. A büntetőjog az elkövetés tekintetében különös, felelősségfokozó jelentőséget tulajdonít az ismételt elkövetésnek.” {23/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [40], [42]} Azáltal tehát, hogy a bíróság a szankció kiszabásakor nem vonhatja az értékelés körébe az elkövető személyi körülményeit (különösen egészségi állapotát) – a lehetséges értelmezések bizonyos eseteiben – a szabályozás megbontja a hatályos szabályok szerinti büntetési rendszer koherens egységét és ezért nem felel meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése által a jogállami büntetési rendszerrel szemben támasztott követelményeknek.
[30] A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja tehát, hogy a kérdés fentiekben jelzett többértelműsége kapcsán számtalan értelmezési lehetőséget hordoz magában, amelyek egy része sem a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettséggel, sem az Alaptörvénnyel nincs összhangban, illetve az említett tiltott tárgykörökbe nem ütköző értelmezési lehetőségek száma is több. Mindez azzal a következménnyel járhat, hogy a választópolgárok egy része valójában nem látja át döntése következményeit, így azt sem, hogy szavazatával akár Alaptörvénybe ütköző jogalkotásra is kötelezné az Országgyűlést. Így tehát tudatos döntés hiányában csak formálisan érvényesülhetne a népszavazáshoz való jog. A választópolgárok azon része pedig, akik észlelik a kérdésben rejlő alternatívákat, azért nem lennének képesek kifejezni akaratukat, mert előfordulhat, hogy az eltérő jogkorlátozással járó lehetőségek egy részével egyetértenek, más részével viszont nem (lásd Indokolás [22]). Figyelemmel arra a tényre, hogy a kérdés többféle, az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezést is lehetővé tesz, az Országgyűlés sem lenne tisztában azzal, hogy pontosan milyen tartalmú jogalkotásra lenne köteles.
[31] Fentiek alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a kérdés nem felel meg az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében rögzített népszavazási egyértelműség követelményének, ezért annak hitelesítését az Nsztv. 11. §-ában foglalt jogkörében eljárva megtagadta.
IV.
[A határozat indokolásának összegzése]
[32] A Bizottság megállapítja, hogy a népszavazásra javasolt kérdés nem felel meg az Nsztv. 9. §-a szerinti népszavazási egyértelműség követelményének, ezért a kérdés hitelesítését az Nsztv. 11. §-a alapján megtagadta.
V.
[A határozat alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések]
[33] A határozat az Alaptörvény preambulumán, az I. cikk (1)-(2) bekezdésén, a II. cikken, a III. cikk (1) bekezdésén, valamint a 8. cikk (1)-(3) bekezdésén, a Btk. 7-8 §-án, a 17. § (1) bekezdésén, a 63. §-án, a 195. §-án, 196. § (1) bekezdésén, a 197. § (1) és (2) bekezdésén, az Egyezmény 3. cikkén, az Nsztv. 3. § (1) bekezdésén, 4. § (3) bekezdésén, 9. §-án, 10. §-án, valamint 11. §-án, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás az Nsztv. 29. § (1) bekezdésén és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 223-225. §-án, az illetékekről szóló tájékoztatás az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, valamint a 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.
Budapest, 2021. október 6.
Dr. Téglási András
a Nemzeti Választási Bizottság
elnöke