A Nemzeti Választási Bizottság
99/2015. számú határozata
A Nemzeti Választási Bizottság Tóth Tamás magánszemély (a továbbiakban: Szervező) által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés tárgyában – 10 igen és 0 nem szavazattal – meghozta a következő
határozatot:
A Nemzeti Választási Bizottság az
„Egyetért Ön azzal, hogy a halálbüntetés visszaállításáról népszavazást írjanak ki?”
kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ív hitelesítését megtagadja.
A határozat ellen annak a választások hivatalos honlapján való közzétételét követő 15 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben vagy elektronikus dokumentumként a Kúriához címzett bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet nyújthat be a Nemzeti Választási Bizottságnál (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.; levélcím: 1397 Budapest Pf: 547., e-mail: nvb@nvi.hu). A bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2015. június 11-én 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy – a szakvizsga-bizonyítvány egyszerű másolatának csatolásával – saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A felülvizsgálati kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.
Indokolás
I.
A népszavazási kezdeményezés Szervezője 2015. április 29-én 11 óra 35 perckor, személyesen 29 támogató választópolgár adatait és aláírását tartalmazó aláírásgyűjtő ívet nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) 3. § (1) bekezdése szerinti hitelesítés céljából. A benyújtott támogató aláírások közül 27 felelt meg az Nsztv. 4. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
A Szervező az Nsztv. 4. § (2) bekezdésében rögzített előzetes feltétel meglétének igazolására az aláírásgyűjtő ívek mellé csatolta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) NAIH-82229/2014. számú, 2015. február 4-én kelt határozatát, melyben a Hatóság Szervezőt az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 68. § (6) bekezdésében foglaltak szerint, mint adatkezelőt nyilvántartásba vette.
A Nemzeti Választási Iroda elnöke az Nsztv. 10. §-ában rögzített hatáskörében eljárva a kérdés benyújtásától számított 5 napon belül elvégezte a kezdeményezés előzetes formai és tartalmi vizsgálatát, és mivel az a jogszabályi követelményeknek megfelelt, azt a Nemzeti Választási Bizottság elé terjesztette.
II.
Az Nsztv. 11. §-a szerint a Nemzeti Választási Bizottság a kérdést akkor hitelesíti, ha az az Alaptörvényben, valamint az Nsztv.-ben a kérdéssel szemben támasztott követelményeknek megfelel. A szervező által benyújtott kérdés csak abban az esetben hitelesíthető, ha az aláírásgyűjtő ív is megfelel a jogszabályban foglalt előírásoknak.
Az Alaptörvény 8. cikke határozza meg az országos népszavazás alkotmányos alapjait és korlátait. Az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése alapján az országos népszavazás funkciója az, hogy az Országgyűlést a népszavazásra feltenni kívánt kérdés tekintetében meghatározott irányú döntésre kényszerítse. A közvetlen hatalomgyakorlás kivételes jellegéből következően a népszavazáshoz való jog több feltétel együttes fennállása esetén gyakorolható: a rendeltetésszerű joggyakorlás mellett a nép csak olyan kérdésben ragadhatja magához a döntést, amely a képviseleti szerv hatáskörébe tartozik. Ez utóbbi rendelkezést az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdése rögzíti, mely kimondja, hogy országos népszavazás tárgya csak az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet. E rendelkezés korlátját az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésben meghatározott kivett tárgykörök képezik.
A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy kezdeményezés arra irányul, hogy egy eredményes országos népszavazás alapján egy további népszavazás kerüljön megrendezésre a halálbüntetés visszaállítása tárgykörében. Az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdése szerint „Legalább kétszázezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendel el. A köztársasági elnök, a Kormány vagy százezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendelhet el.” Az Nsztv. 3. § (1) bekezdése értelmében – választópolgári kezdeményezés esetén – a szervezőnek a népszavazásra javasolt kérdést az aláírásgyűjtő ív mintapéldányán, az aláírásgyűjtés megkezdése előtt – a kérdés hitelesítése céljából – be kell nyújtania a Nemzeti Választási Bizottsághoz.
A Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint az Alaptörvény fent hivatkozott rendelkezésében megjelölt eseteken túl más lehetőség nem áll fenn népszavazás kezdeményezésére, így arra sincsen jogszabályi lehetőség, hogy egy eredményes népszavazás kötelezze az Országgyűlést újabb népszavazás elrendelésére.
A Nemzeti Választási Bizottság ezen álláspontjával összhangban az Alkotmánybíróság – egy hasonló módon megfogalmazott népszavazási kérdés vonatkozásában –56/2004. (XII. 14.) számú AB határozatában megállapította, hogy a népszavazási kezdeményezés módja a választópolgár részéről az aláírásgyűjtő-ív aláírása, és nem pedig a népszavazáson kifejtett választópolgári akarat. A kérdés támogatására összegyűjtött kétszázezer aláírás önmagában kiváltja a jogkövetkezményt, hogy az adott kérdésben az Országgyűlésnek népszavazást kell elrendelnie. Az Alkotmánybíróság indokolása értelmében az „Alkotmány alapján nem szükséges, de nem is lehetséges, hogy a népszavazás kezdeményezője egy másik, korábbi népszavazás legyen”. Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatában megállapította továbbá, hogy „a népszavazást úgy lehet kikényszeríteni, hogy a 200 000 támogató aláírást összegyűjtik. A népszavazást soha nem általánosságban, hanem mindig valamely konkrét kérdés tekintetében kell megtartani. Így egy eljárással lehet elérni azt, hogy 1) a népszavazást elrendelje az Országgyűlés és kiírja a köztársasági elnök; 2) szó szerint abban a kérdésben kerüljön kiírásra a népszavazás, amelyben a kezdeményező kérte; 3) az érvényes és eredményes népszavazás alapján az Országgyűlés tegye meg a szükséges intézkedéseket. Ezeket az elemeket azonban nem lehet külön-külön kezdeményezni. A jelen ügyben két népszavazást kellene tartani, holott a népszavazással elérni kívánt cél ezt nem indokolja, egy népszavazással is elérhető.” (ABH 2004, 797, 802-804.)
A Nemzeti Választási Bizottság osztva az Alkotmánybíróság hasonló ügyben hozott határozatában kifejtett érvelést megállapítja, hogy mivel a kérdés a népszavazási eljárás egyes döntési elemeit indokolatlanul szétválasztja, ezért az nem felel meg az Alaptörvény – elsődlegesen a 8. cikk (1) bekezdése – és az Nsztv. rendelkezéseinek. Ezen okból kifolyólag, az Nsztv. 11. §-ában foglalt hatáskörében eljárva a Nemzeti Választási Bizottság az aláírásgyűjtő ív hitelesítésének megtagadásáról döntött.
III.
A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja továbbá, hogy a Szervező által benyújtott népszavazási kezdeményezés arra irányul, hogy a halálbüntetésről jelen kérdésben tartott népszavazás eredményeképp legyen népszavazás. A kérdés tehát közvetetten irányul a halálbüntetés visszaállítására. E közvetett tartalom vizsgálatával összefüggésben a Nemzeti Választási Bizottság az alábbiakat rögzíti.
Az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdésének a) pontja szerint nem lehet országos népszavazást tartani az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésről.
Az Alaptörvény II. cikke szerint „[a]z emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”
Az Alaptörvény egyes alapvető jogokat tartalmazó Szabadság és Felelősség című részének idézett rendelkezése elvi jelleggel rögzíti minden embernek az élethez és az emberi méltósághoz való jogának elismerését.
Jelen népszavazási kérdésben folytatott eljárás kapcsán a Nemzeti Választási Bizottságnak a halálbüntetést – az Alaptörvény II. cikkében foglalt – élethez való jog viszonyában kellett vizsgálnia.
Hazánkban a halálbüntetés alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság rögtön a rendszerváltás után megállapította. Az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) AB határozatában úgy foglalt állást az akkor hatályos, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény egyes – alkotmányellenesnek ítélt és megsemmisített – a halálbüntetésről szóló rendelkezéseiről, hogy „[a]z élettől és az emberi méltóságtól halálbüntetéssel való megfosztásra vonatkozó rendelkezések ugyanis az élethez és az emberi méltósághoz való alapvető jog lényeges tartalmát nemcsak korlátozzák, hanem az életnek és az emberi méltóságnak, illetve az ezt biztosító jognak a teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg.” Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatában kifejtette továbbá, hogy „[a]z emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élet és méltóság egységéből fakadó alapjogokat az alkotmányos jogállam a vonatkozó nemzetközi egyezmények és az alapvető jogelvek figyelembevételével, az Alkotmányban meghatározott közösségi és egyéni érdekek szolgálatában hivatott szabályozni. Az emberi élethez és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben.” (ABH 1990, 88, 92-93.)
A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy jelen kezdeményezés végső soron a halálbüntetés visszaállításáról kívánja állásfoglalásra késztetni a választópolgárokat.
A halálbüntetés visszaállításáról való döntés azonban, ahogyan az a fentiekben is bemutatásra került, részben alkotmánymódosítási kérdés. Az Alaptörvény B) cikk (3)-(4) bekezdései és a 8. cikk a képviseleti és a közvetlen hatalomgyakorlás egymáshoz viszonyított helyzetét határozza meg és egyben az országos népszavazás korlátait is rögzíti. Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseiből és a népszuverenitás elvéből következően a nép az Alaptörvény által meghatározott keretek között érvényesítheti a közhatalom gyakorlására vonatkozó döntési jogát. Az Alaptörvény B) cikk (4) bekezdése pedig rögzíti, hogy a hatalomgyakorlás közvetlen formája, a népszavazás komplementer, kiegészítő jellegű a képviseleti hatalomgyakorlással szemben. A halálbüntetésnek, mint büntetés visszaállításának kérdéséről való döntés nem nélkülözheti az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek felülvizsgálatát és módosítását. A népszavazás komplementer jellege és az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontja azonban nem teremt lehetőséget az Alaptörvényt érintő kérdésben való közvetlen hatalomgyakorlásra.
Fent leírtakra tekintettel a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a népszavazási kérdés közvetett módon az Alaptörvény II. cikkében foglalt élethez való joggal ellentétes, ebből kifolyólag annak burkolt módosítására irányul. Az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontja szerint azonban nem tartható népszavazás az Alaptörvény módosításáról.
IV.
Az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés d) pontja rögzíti, hogy nem lehet országos népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről. Az Alaptörvény 8. § (3) bekezdés d) pontja szerinti tilalomnak akkor kell érvényesülnie, ha az eredményes népszavazás nem csupán a kihirdető törvényt, hanem a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségeket is érinti. Hazánkban a halálbüntetés alkalmazása nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség alapján is kizárt.
Az 1950. november 4-én megkötött „Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről” nemzetközi egyezmény (a továbbiakban: Római Egyezmény) 2. cikke szerint „törvény védi mindenkinek az élethez való jogát. Senkit nem lehet életétől szándékosan megfosztani, kivéve, ha ez halálbüntetést kiszabó bírói ítélet végrehajtása útján történik, amennyiben a törvény a bűncselekményre ezt a büntetést állapította meg.” A Római Egyezményhez kapcsolódó Strasbourgban 1983. április 28-án elfogadott Hatodik Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikke szerint „[a] halálbüntetést el kell törölni. Senkit sem lehet halálbüntetésre ítélni, sem kivégezni.” Ezen kiegészítő jegyzőkönyv kizárólag háború idején teszi lehetővé halálbüntetés alkalmazását. A Római Egyezményhez kapcsolódó, Vilniusban 2002. május 3-án aláírt Tizenharmadik Kiegészítő Jegyzőkönyv már nem teszi lehetővé háború idején sem a halálbüntetés alkalmazását. A kiegészítő jegyzőkönyvek ezen rendelkezéseitől a részes tagállamok nem térhetnek el. A Római Egyezmény és a Hatodik Kiegészítő Jegyzőkönyv az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvénnyel került kihirdetésre. A Tizenharmadik Kiegészítő Jegyzőkönyvet pedig az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény tizenharmadik, a halálbüntetés minden körülmények között történő eltörlésére vonatkozó jegyzőkönyvének kihirdetéséről szóló 2004. III. törvény hirdette ki. A fent hivatkozott rendelkezések ez által a magyar jogrend részévé váltak.
A Római Egyezményhez és a kiegészítő jegyzőkönyveihez hasonlóan rendelkezik a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmányának Második Fakultatív Jegyzőkönyve, amely a 1995. évi II. törvény által került kihirdetésre. A jegyzőkönyv 1. cikke kimondja „[a] jelen Jegyzőkönyv részes államainak joghatósága alá tartozó személyeken nem szabad halálbüntetést végrehajtani. Joghatósága körében minden részes állam megteszi a szükséges intézkedéseket a halálbüntetés eltörlésére.”
Az Alkotmánybíróság országos népszavazási kérdés hitelesítése tárgyában hozott 35/2007. (VI. 6.) AB határozatában a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) 28/C. § (5) bekezdés b) pontjában foglaltakat értelmezte, mely tartalmilag részben azonos szabályozást tartalmazott az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés d) pontjában foglaltakkal.
Az Alkotmánybíróság e döntésében rögzítette, hogy a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségek betartása, illetve az, hogy csak a nemzetközi jogi szabályoknak megfelelően mentesüljön egy állam nemzetközi kötelezettségei alól, alapvető fontosságú egy jogállamban és a jogállamok együttműködésében.
Az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés d) pontja szerinti rendelkezés, mely rögzíti, hogy a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettség nem tehető országos népszavazás tárgyává, a pacta sunt servanda elvének nemzetközi jogi értelme alapján minősül tiltott tárgykörnek. Mindezt a szerződések jogáról szóló, Bécsben az 1969. évi május hó 23. napján kelt szerződés kihirdetéséről szóló 1987. évi 12. törvényerejű rendelet 26. cikke tartalmazza, mely rögzíti, hogy „[m]inden hatályos szerződés kötelezi a részes feleket és a szerződést jóhiszeműen kell végrehajtaniok”.
Fentiek alapján megállapítható, hogy a népszavazási kezdeményezés közvetett tárgya a nemzetközi jog területére eső kérdés, nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettséget érint. Mivel a nemzetközi szerződés egy állam kötelezettségvállalását jelenti a másik államéra tekintettel, ezért jelen kérdés közvetett tárgyával, a halálbüntetés visszaállításával összefüggésben megállapítható, hogy annak ismételt bevezetése csak a fentiekben hivatkozott nemzetközi egyezményeknek a részes államokkal való közös módosítása útján lenne lehetséges. Az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés d) pontja a nemzetközi szerződésben részes felek vonatkozásában fennálló kötelezettségként értelmezhető, annak tilalmát foglalja magában, hogy a nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről a választópolgárok nem élhetnek a közvetlen hatalomgyakorlás eszközével. Mindebből kifolyólag nem lehet népszavazás tárgya olyan kezdeményezés, mely a részes felek bármelyike kötelezettségvállalását érinti, illetve a nemzetközi egyezmény tartalmának változtatására irányul.
Fenti érvelést erősíti a Kúriának és az Alkotmánybíróságnak – a Nemzeti Választási Bizottság jogelődje, az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) hasonló tárgyú népszavazási kérdésekben hozott döntései felülvizsgálata eredményeképp született – alábbi határozatai:
A Kúria Knk.IV.37.249/2013/2. számú határozatában, az OVB 15/2013. (IV. 16.) számú döntése ellen érkezett kifogás elbírálása során az alábbiakat rögzítette: „Magyarország az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) AB határozatában foglalt, a halálbüntetés főbüntetésének megsemmisítése révén vált alkalmassá különböző nemzetközi multilaterális szervezetekben való tagságra. Emellett e büntetési nem kizártságát maga az Alaptörvény által deklarált az Európai Unióban viselt tagság is kizárja. Így a népszavazást kezdeményezők által feltett kérdésben alkotmányos, jogszerű népszavazás lebonyolítása, a kérdés hitelesítése, illetve az OVB határozatával szemben benyújtott kifogás kedvező elbírálása előre teljesen eredménytelennek mutatkozik”.
Az Alkotmánybíróság 11/1999. (V. 7.) számú határozatában az OVB által hat, a halálbüntetés visszaállítására irányuló kérdés megtagadásáról rendelkező 8/1999. (III. 29.) határozata ellen benyújtott kifogások elbírálása kapcsán rögzítette, hogy „[a]z Alkotmánybíróság megalapozottnak és jogszerűnek ítélte az OVB döntését, amely megállapította, hogy az OVB-hez hitelesítésre benyújtott, népszavazásra bocsátható kérdések az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezésbe ütköznek, mivel a feltett kérdésben az államot nemzetközi kötelezettség terheli, márpedig nem lehet országos népszavazást tartani hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról”.
V.
A Nemzeti Választási Bizottság az Alaptörvénynek való megfelelés vizsgálatát követően azt tekintette át, hogy a népszavazási kezdeményezés megfelel-e az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében fogalt egyértelműség követelményének.
Az egyértelműség követelménye a népszavazáshoz való jog érvényesülésének garanciája, melyet a választópolgár és a jogalkotó szemszögéből is vizsgálni szükséges.
Az egyértelműség követelménye azt jelenti, hogy a kérdésnek egyértelműen megválaszolhatónak kell lennie. Ahhoz, hogy a választópolgár a népszavazásra feltett kérdésre egyértelműen tudjon válaszolni, az szükséges, hogy a kérdés világos és kizárólag egyféleképpen legyen értelmezhető, a kérdésre igennel vagy nemmel lehessen felelni. A választópolgári egyértelműség követelménye szerint a népszavazásra feltett kérdésnek egyértelműen eldönthetőnek kell lennie.
Az egyértelműség követelményét nemcsak a választópolgár, hanem a jogalkotó szemszögéből is vizsgálni szükséges. Az egyértelműség követelménye olyan kritériumot is tartalmaz, amely szerint a kérdésben tartott érvényes és eredményes népszavazás a törvényalkotót meghatározott és egyértelmű jogalkotási kötelezettséggel lássa el. Az Nsztv. 9. § (1) bekezdése világosan kimondja, hogy a kérdés akkor hitelesíthető, ha a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.
A Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint a kérdés az alábbiak miatt nem felel meg az egyértelműség követelményének.
Az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdés értelmében országos népszavazás tárgya az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet. Az Nsztv. 25-27. §-a értelmében a népszavazás elrendelése tárgyában az Országgyűlés határoz. Az Nsztv. 67. §-a alapján a köztársasági elnök – az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés e) pontjában meghatározott jogkörében eljárva – a népszavazás időpontját a népszavazást elrendelő országgyűlési határozat elleni jogorvoslati határidő eredménytelen elteltét – jogorvoslat esetén annak elbírálását – követő 15 napon belül tűzi ki.
A kezdeményezésben szereplő, a „népszavazás kiírása” fogalmat sem az Alaptörvény, sem az Nsztv. nem használja, és annak pontos tartalma bizonytalan. Abból nem állapítható meg, hogy Szervező az alatt a népszavazás Országgyűlés általi elrendelését, vagy a köztársasági elnök általi kitűzését, illetve az előzőekben említett mindkét eljárási cselekményt érti.
A fentiek alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a választópolgár számára a „népszavazás kiírása” fogalom pontos jelentéstartalma a leírtakra tekintettel nem egyértelmű, ezért nincs lehetősége a kérdés alapján egy eredményes országos népszavazás következményeinek mérlegelésére. A kérdés továbbá a jogalkotói egyértelműség követelményének sem felel meg, hiszen nem határozza meg az Országgyűlés számára egyértelműen, hogy az előző bekezdésben meghatározott eljárási cselekmények közül egy eredményes országos népszavazás esetén minek a véghezvitelére lenne kötelezve.
A Nemzeti Választási Bizottság megjegyzi, hogy a népszavazás kitűzése az Alaptörvény és az Nsztv. hivatkozott rendelkezései értelmében a köztársasági elnök hatáskörébe tartozik, ezért ha a „népszavazás kiírása” kifejezés alatt a népszavazás kitűzése értendő, a kérdés ilyen irányú értelmezése esetén az nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe.
VI.
A fentiekben leírtak alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a kezdeményezésben szereplő kérdésben nem lehet országos népszavazást tartani, tekintettel arra, hogy az elsődlegesen az Alaptörvény 8. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezésbe ütközik, közvetetten pedig a 8. cikk (3) bekezdés a) és d) pontjában foglalt tiltott tárgyköröket érint, valamint az Nsztv. 9. § (1) bekezdése szerinti egyértelműség követelményének sem felel meg.
A Nemzeti Választási Bizottság ezért a fentiekben kifejtett indokok alapján a kérdés hitelesítését megtagadta.
VII.
A határozat az Alaptörvény B) cikk (3)-(4) bekezdésén, a II. cikkén, a 8. cikk (1)-(2) bekezdésén, a (3) bekezdés a) és d) pontján, a 9. cikk (3) bekezdés e) pontján, az Nsztv. 3. § (1) bekezdésén, a 9. §-án, a 11. §-án, 25-27. §-ain, a 67. §-án, az 1993. évi XXXI. törvényen, az 1995. évi II. törvényen, a 2004. évi III. törvényen, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás az Nsztv. 29. §-ának (1) bekezdésén és a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 223-225. §-án, az illetékekről szóló tájékoztatás az 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, a 43. § (7) bekezdésén, valamint a 62. § (1) bekezdés s) pontján alapul.
Budapest, 2015. május 27.
Prof. Dr. Patyi András
a Nemzeti Választási Bizottság
elnöke